-
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.
E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Azon harmadik országbeli állampolgároknak, akik Magyarország valamelyik konzulátusán nyújtották be kérelmüket, valamint D típusú vízummal rendelkeznek, az alábbiakat szükséges tenniük.
1.Konzulátuson keresztül történő kérelmezés
2.Beutazás Magyarországra a D típusú vízummal
Kérjük, hogy elektronikus úton ne terjesszen elő kérelmet, mivel azt már megtette a konzulátuson keresztül.
3.Az elkészült tartózkodási engedélyt az OKTATÁSI INTÉZMÉNYNÉL tudja átvenni. Az ügyfélszolgálatunkon nem tudjuk átadni a tartózkodási engedélyt, kérjük ezért ott ne jelenjen meg!
4.Szálláshely-igazolását elektronikusan küldjük meg.
5.Ha a szálláshelye a tartózkodási engedély kérelmezése óta megváltozott, akkor be kell jelentenie az új szálláshelyét az EnterHungary rendszeren keresztül (lásd: szálláshelyváltozás bejelentés)
Fontos:
Kérjük, szálláshelyváltozás bejelentés miatt ne látogassa meg az ügyfélszolgálatot. A szálláshely-igazolást elektronikus úton fogjuk önnek kiküldeni.
Tisztelt Ügyfeleink!
Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2023. július 25-én, kedden az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság Dél-alföldi Regionális Igazgatóságának szegedi ügyfélszolgálata zárva tart.
Szíves megértésüket köszönjük!
Dear Clients,
We inform you that on 25 July 2023 (Tuesday) the National Directorate-General for Aliens Policing Regional Directorate of South Plain's client service Szeged will be closed.
Thank you for your understanding.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság
felvételt hirdet engedélyügyi főelőadó beosztás betöltésére
Munkahely megnevezése: Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság
Közép-dunántúli Regionális Igazgatóság
Beosztás: engedélyügyi előadó
Besorolás: RIASZ B
Munkavégzés helye: 8200. Veszprém, Levendula u. 1.
Munkarend: hivatali
Jogviszony: határozott idejű, rendvédelmi igazgatási
Bérezés, egyéb juttatások: a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának
szolgálati viszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvényben (Hszt.)
meghatározottak szerint
Feladatok:
A beosztás betöltésének követelményei:
A beosztás betöltéséhez előnyt jelent:
Elvárt kompetenciák:
A jelentkezőnek be kell nyújtania:
A jelentkezés határideje: 2023. július 31.
A jelentkezés elbírálásának határideje: 2023. augusztus 6.
A munkakör betöltésének legkorábbi kezdete: 2023. augusztus 15.
A jelentkezés benyújtásának helye és módja:
Jelentkezését a 106-Szü-164/75/2023.R. azonosító feltüntetésével az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kell eljuttatni, az elektronikus levél mellékleteként kizárólag MS Office .doc vagy .docx szöveges dokumentumok, illetve .jpg vagy . pdf kiterjesztésű fájlok csatolhatók.
A meghallgatásra kiválasztott jelentkezőket a személyes elbeszélgetés időpontjáról telefonon értesítjük.
A jelentkezés elbírálásának eredményéről az érintetteket levélben, illetve telefonon tájékoztatjuk.
Azonosító: 106-Szü-164/74/2023.MV.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság
felvételt hirdet gépjárművezető feladatok ellátására a következők szerint:
Munkahely megnevezése: Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság
Gazdasági Főosztály
Befogadó Intézményeket Működtető Osztály
Munkakör megnevezése: gépjárművezető
Foglalkoztatás jellege: határozatlan idejű, teljes munkaidős foglalkoztatás, munkavállalói jogviszony
Munkavégzés helye: 6422 Tompa, Szabadföld Tanya 104.
Munkarend: vezényelt
Feladatok:
Pályázati feltételek:
A munkakör betöltésének feltételei:
Előnyt jelent:
A jelentkezőnek be kell nyújtania:
A jelentkezés határideje: 2023. július 31.
A jelentkezés elbírálásának határideje: 2023. augusztus 17.
A munkakör betöltésének kezdete várhatóan: 2023. szeptember 15.
A jelentkezés benyújtásának helye:
Jelentkezését a 106-Szü-164/74/2023.MV. azonosító feltüntetésével az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre kell eljuttatni, az elektronikus levél mellékleteként kizárólag MS Office .doc vagy .docx szöveges dokumentumok, illetve .jpg vagy. pdf kiterjesztésű fájlok csatolhatók.
A meghallgatásra kiválasztott jelentkezőket a személyes elbeszélgetés időpontjáról telefonon értesítjük.
A jelentkezés elbírálásának eredményéről az érintetteket levélben, illetve telefonon tájékoztatjuk.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.