Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

Tájékoztató a magyar menekültügyi eljárásról tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet idején

A kérelmező Magyarország menekültügyi hatóságánál, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (OIF) terjeszthet elő menedékkérelmet, amit a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvény és a 301/2007/ (XI. 9.) Korm. rendelet alapján vizsgál meg és bírál el  a OIF.

A kérelmező együttműködése is szükséges az eljárás gyors és eredményes lefolytatásához.

Az eljárás során a kérelmező köteles feltárni a személyazonosságával és állampolgárságával kapcsolatos adatokat, valamint beszámolni hazája elhagyásának okairól és körülményeiről.

 

Az eljárás célja

A menekültügyi eljárás célja annak megállapítása, hogy a kérelmező esetében alkalmazhatóak-e a dublini átadás feltételei, jogosult-e a menekült- vagy oltalmazotti státuszra, illetőleg származási országába visszaküldhető-e.

 

Elhelyezés

A kérelmező az eljárás időtartama alatt a tranzitzónában kerül elhelyezésre. Amennyiben első alkalommal nyújt be kérelmet, a kérelmező az eljárás ideje alatt jogosult szállásra, napi háromszori étkezésre, személyes használatra étkező és tisztálkodási eszközökre, ruházatra, és ingyenes egészségügyi ellátásra.

 

Költségek

Ha Magyarországon ez az első menekültügyi eljárása, akkor az eljárás a kérelmező számára díjmentes. A tolmácsok díját szintén a OIF fizeti. Az első eljárást követően az elismerését kérő személyes költségmentességben részesül, kivéve, ha a menekültügyi hatóság az elismerését kérő személyes körülményeire tekintettel a felmerülő költségek megtérítéséről dönt.

 

Segítségnyújtás

Amennyiben utazása során elszakadt családtagjaitól, és szeretné velük a kapcsolatot felvenni, a menekültügyi hatóság a Vöröskereszten és más humanitárius szervezeteken keresztül segítséget nyújthat a kérelmezőnek. Ennek érdekében részletesen meg kell adni a hozzátartozók személyes adatait és utolsó ismert tartózkodási helyüket.

 

A menekültügyi hatóság mellett a kérelmezőnek joga van egyéb személyek és szervezetek – így pl. ügyvédek, ingyenes jogi segítségnyújtást biztosító szervezetek és az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága – segítségét kérni.

Amennyiben ingyenes jogi segítségnyújtásra tart igényt, úgy a hatóság (területileg illetékes Kormányhivatal) tranzitzónában tartózkodó illetékes munkatársa felveszi a kérelmezővel a kapcsolatot, és jogi képviselőt rendelnek ki, aki nem állami alkalmazott.

Az elismerését kérő által megbízott, jogi segítséget nyújtó személy

  • jelen lehet az elismerését kérő személyes meghallgatásán;
  • a menekültügyi eljárás során keletkezett iratokba betekinthet, azokról másolatot készíthet;
  • az elismerését kérővel való kapcsolattartás érdekében beléphet az elismerését kérő elhelyezésére szolgáló intézmény területére;
  • segítséget nyújt a jogorvoslati kérelem megszövegezésében.

 

SEGÍTSÉGET NYÚJTÓ SZERVEZETEK ELÉRHETŐSÉGEI

Magyar Vöröskereszt (Keresőszolgálat)

1051 Budapest, Arany János utca 31

Postacím: 1367 Budapest, Pf. 121

Tel: (06 1) 374 1338

e-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

honlap: http://www.redcross.hu

ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR)

1022 Budapest, Felvinci út 27.

Tel: (06 1) 336 3060

e-mail:   Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  

honlap: http://www.unhcr-centraleurope.org

IOM (Nemzetközi Migrációs Szervezet)

1065 Budapest, Révay u. 12.

Tel: (06 1) 472 2500

e-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

honlap: www.iom.hu

Emberi Erőforrások Minisztériuma

1055 Budapest, Szalay utca 10-14.

Postacím: 1051 Budapest, Arany János utca 6-8.

Tel: (06 1) 795 4755

e-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  

honlap: http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma 

Igazságügyi Hivatal

1088 Budapest, Múzeum utca 17.

Tel.: (06 1) 301 3200

e-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

honlap: http://igazsagugyihivatal.gov.hu/jogi-segitsegnyujtas

Budapest: 1111 Budafoki út 59 Tel: (06 1) 450 2590. E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.  

Pest megye: Budapest 1116, Hauszmann Alajos u. 1-3. Tel: (06 1) 450 2592, (06 1) 450 2594, (06 1) 450 2595. E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Debrecen: 4024 Piac u. 42-48. Tel: (06 52) 501 026, -501-027, -501-028. E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Nyíregyháza: 4400 Kereszt u. 9. Tel: (06 42) 597 697, -597 696, -597 695. E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Békéscsaba: 5600 Szabadság tér. 20-22. Tel: (06 66) 540 362, -540 361, -540 360. E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Szeged: 6721 Tisza L. krt. 2-4. Tel: (06 62) 549 196, -549 197, -549 195. E-mail:  Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Ujjnyomat és arckép

A menedékkérelem benyújtását követően – amennyiben 14. életévét a kérelmező betöltötte – a magyar hatóságok rögzítik ujjnyomatát és azt megküldik Európai Unió egységes ujjnyomat-nyilvántartó rendszerének (EURODAC), hogy kiderüljön, ha korábban már nyújtott be menedékkérelmet, vagy tartózkodott egy másik EU-tagállamban. Az ujjnyomatokat bizalmasan kezelik az EURODAC rendszerében. Az ujjnyomaton kívül fényképet is készít a Főigazgatóság a kérelmezőről, amit szintén bizalmasan kezelnek.

 Az ún. dublini eljárás keretében megállapításra kerülhet más uniós tagállam felelőssége a menekültügyi eljárás lefolytatására. Ennek értelmében amennyiben a kérelmező esetében fennáll az ún. dublini eljárás megindításának illetve lefolytatásának a lehetősége, úgy a magyar hatóság kezdeményezi a kérelmező átadását az adott Uniós tagállam részére.

 

Egészségügyi vizsgálat

A fertőző betegségek kiszűrése érdekében a kérelmező köteles magát egészségügyi szűrésnek (tüdő-, vér-, vizelet-, széklet-, illetve bőrgyógyászati vizsgálatnak), és szükség esetén gyógykezelésnek alávetni. Köteles továbbá a jogszabályban kötelezően előírt, valamint az illetékes egészségügyi hatóság által elrendelt hiányzó védőoltásokat felvenni. Mindez azért szükséges, hogy a kérelmező és a tranzitzóna területén tartózkodók egészségét megóvják.

A kérelmező egészségügyi állapotával kapcsolatos adatokat a hatóság bizalmasan kezeli, azt csak az arra feljogosított személy ismerheti meg!

 

Területen maradás joga, ismételt kérelmek

Amennyiben ismételten nyújt be kérelmet és előző eljárásában/eljárásaiban jogorvoslattal tovább nem támadható, megszüntető vagy elutasító döntés született, akkor a kérelmezőt menedékkérőként a továbbiakban nem illeti meg Magyarország területén maradási jog, az OIF nem tudja a kérelmezőt a továbbiakban elhelyezni, ellátni.

 

Ellátás, támogatás, szállás

Amennyiben van területen maradási joga, úgy a menekültügyi hatóság elszállásolja a kérelmezőt a tranzitzónában, ahol ellátásban részesül. A tranzitzóna területét az eljárás alatt csak a kiléptető kapun lehet elhagyni.

 

Tranzitzónákban biztosított szolgáltatások:

- naponta három – várandós és kisgyermekes anyának, valamint 18 év alatti kiskorúnak naponta öt – étkezés, valamint tejtermék és gyümölcs

- egészségügyi és szociális ellátás (különös figyelemmel a különleges bánásmódot igénylőkre).

- fekvőhely, ágynemű, folyamatos melegvíz-szolgáltatás, tisztasági csomag, szaniter, mosoda, személyes holmik elhelyezésére zárható tároló, ruházat biztosítása.

- hozzáférés a tömegtájékoztatási és a távközlési eszközökhöz

- szabad vallásgyakorlásra alkalmas (ökumenikus) helység biztosítása.

- közösségi tér a szabadidő eltöltésére

- gyermekfoglalkoztató, - játszótér,  - kiskönyvtár.

- sportolás, kikapcsolódás biztosítása.

 

Az eljárás menete

Eljárása során a menekültügyi hatóság meghallgatja a kérelmezőt. A meghallgatáson a kérelmezőnek nyilatkoznia kell menekülése okairól, Magyarországra érkezésének körülményeiről, és a rendelkezésére álló, a kérelmét alátámasztó és még elő nem terjesztett bizonyítékait a hatóságnak át kell adnia. El kell mondania, miért kényszerült hazája elhagyására, mivel indokolja menedékjogi kérelmét, ki kell fejtenie üldöztetésének részleteit, s hogy milyen okok akadályozzák abban, hogy származási országába visszatérhessen. Fontos, hogy hiánytalanul és a valóságnak megfelelően tárja fel menekülésének körülményeit, konkrétan nevezze meg a kérelmezőt fenyegető veszélyt, mellyel hazatérése esetén számolnia kell.

 

A kérelmező által elmondottakat a menekültügyi hatóság összevetheti a hazájára vonatkozó aktuális és objektív országinformációkkal, és ha ezek az információk nem támasztják alá a kérelmező által elmondottakat, elutasító döntés születhet, ezért különösen fontos, hogy a valóságnak megfelelően adja elő a történteket.

 

A meghallgatáson elmondottakról magyar nyelven jegyzőkönyv készül, amely a kérelmező által elmondottakat tartalmazza. A jegyzőkönyvet az ügyintéző a kérelmezőnek visszaolvassa, amit a tolmács a helyszínen magyar nyelvről lefordít. Amennyiben észrevétel van, vagy az elmondottakat a kérelmező módosítani kívánja, azt jeleznie kell az ügyintézőnek. A kérelmező által kért javításokat és módosításokat a felvett jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell. Ezután kerül sor a jegyzőkönyv aláírására. Amennyiben kéri, a hatóság biztosít a kérelmezőnek egy példányt a jegyzőkönyvből.

 

A nyilatkozattétel megtagadása, a személyes meghallgatásról való igazolatlan távolmaradás, illetve az ujjnyomat vagy arcképmás rögzítésének megakadályozása vagy lehetetlenné tétele nem akadálya a döntés meghozatalának. Ezen esetben is lehetősége van a menekültügyi hatóságnak döntést hozni a rendelkezésre álló adatok alapján, így a kérelmező érdekét szolgálja, hogy meghallgatásain megjelenjen, és a hatósággal együttműködjön.

 

Az eljárás időtartama

A menekültügyi eljárás időtartama hatvan nap, de a hatóságnak lehetősége van a kérelmet ún. gyorsított eljárásban, rövidebb időn belül elbírálni. Egyes eljárási cselekmények (pl. okmányok eredetiségének ellenőrzése, becsatolt bizonyítékok fordítása) nem számítanak bele az eljárás időtartamába, ezért egyes esetekben az eljárás tényleges hossza akár több hónap is lehet.

 

Eljáró szakhatóságok

A menekültügyi eljárásban az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Terrorelhárítási Központ szakhatóságként vesz részt, annak eldöntése érdekében, hogy a kérelmező tartózkodása veszélyt jelent-e Magyarország nemzetbiztonságára. A keresztényüldöztetési ok vizsgálatában – ha a menekültkénti elismerését kérő kérelmében erre hivatkozik – szakhatóságként az üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős miniszter működik közre. A szakhatóságok eljárása (15 nap), valamint egyes eljárási cselekmények lefolytatása az ügyintézési határidőbe nem számít bele.

 

Jogok és kötelezettségek

A kérelmező jogai:

-        A kérelmező a tranzitzóna területét Szerbia irányába bármikor elhagyhatja.

-        Az eljárás során jogosult anyanyelvét, vagy a kérelmező által értett más nyelvet használni. Kérelemre azonos nemű tolmács, illetve ügyintéző jár el.

-        A menekültügyi eljárásban a kérelmezőnek személyesen kell részt vennie, ugyanakkor lehetőség van arra, hogy az eljárás során törvényes képviselő vagy meghatalmazottja is jelen legyen. Lehetőség van arra is, hogy a kérelmező ingyenes jogi segítséget vegyen igénybe, továbbá kérheti az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság közreműködését.

-        A menekültügyi hatóság a kérelmező részére a jogorvoslattal tovább nem támadható döntés vagy a dublini átadásáról hozott végzés végrehajthatóvá válásáig tartózkodási helyként a tranzitzóna területét jelöli ki. A tranzitzóna területe a kiléptető kapun keresztül hagyható el.

-        Amennyiben a hatóság nemzetközi védelmet biztosító döntést hoz, úgy a kérelmező beléptetésre kerül Magyarország területére.

-        Amennyiben első alkalommal nyújt be kérelmet, az illető az eljárás ideje alatt jogosult szállásra, napi háromszori étkezésre, személyes használatra étkező és tisztálkodási eszközökre, ruházatra, és ingyenes alap- és sürgős szükségű szakorvosi és kórházi egészségügyi ellátásra.

-        A kérelmezőnek és képviselőjének az eljárás folyamán jogában áll a közigazgatási iratanyagba betekinteni, bármelyik iratból másolatot kérhet.

-        A kérelmezőnek jogában áll kérelmét az eljárás bármely szakaszában visszavonni. Ez esetben a hatóság az eljárást megszünteti, vagy a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.

 

A kérelmező kötelezettségei:

-   A menekültügyi eljárása során a kérelmező köteles a hatósággal együttműködni, így közölni személyes adatait és köteles mindent megtenni annak érdekében, hogy személyazonosságát tisztázza. Ennek keretében köteles felvenni a kapcsolatot mindazokkal a személyekkel, és szervezetekkel, akik ebben segíthetik, de nem üldözik.

Köteles feltárni menekülése okait, és annak körülményeit, valamint okmányait (különösen: útlevél, személyi igazolvány, egyéb igazolványok, születési-, házassági anyakönyvi kivonat, jogosítvány, diploma) és egyéb írásos, vagy tárgyi bizonyítékait átadni.

-   Az eljárás időtartama alatt a kérelmező Magyarország területére nem léphet be. Ha az eljárás időtartama alatt a tranzitzónát engedély nélkül elhagyja, és ismeretlen helyre távozik, illetve, hogyha a tranzitzóna területét a kiléptető kapun keresztül hagyja el, a hatóság az eljárást megszünteti vagy a rendelkezésre álló adatok alapján dönt.

-    A tranzitzónában való tartózkodása alatt a kérelmező köteles a házirendben foglaltakat betartani. A tranzitzónából csak különösen indokolt esetben, a menekültügyi hatóság engedélyével távozhat. A tranzitzóna területét kizárólag a kiléptető kapun keresztül jogosult elhagyni.

-    A kérelmező köteles beszámolni vagyonáról, jövedelméről, valamint indokolt esetben tűrni köteles csomagjának, ruházatának és járművének átvizsgálását.

-    Amennyiben a kérelmező 18 év alatti életkorúnak vallja magát, és a menekültügyi hatóság ezt kétségbe vonja, életkorának megállapítása céljából, a kérelmező beleegyezésével orvos-szakértői vizsgálat végezhető. Ha a kérelmező a vizsgálatba nem egyezik bele, a kérelmezőt a hatóság nagykorúnak fogja tekinteni.

-     Ha valaki 14 év alatti kísérő nélküli kiskorú kérelmező, akkor nem a tranzitzónában kerül elhelyezésre, hanem egy gyermekvédelmi intézményben. Törvényes képviseletről a hatóság gyermekvédelmi gyám kirendelésével gondoskodik.

-     Ha valaki 14. életévét betöltött kísérő nélküli kiskorú kérelmező, akkor a tranzitzónában kerül elhelyezésére és menekültügyi eljárásának lefolytatására itt kerül sor. A hatóság (illetékes Járási Hivatal) törvényes képviselete iránt intézkedik.

-     A kérelmező óvodás vagy iskoláskorú (kiskorú) gyermeke részére a hatóság a nevelési és oktatási feltételeket helyben biztosítja.

 

Adatvédelem

A menekültügyi hatóság munkatársa a kérelmező adatait nyilvántartásba veszi, az eljárás során bizalmasan kezeli, azokat csak a kérelmező adatainak megismerésére jogosult magyar hatóságoknak és bíróságoknak és az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának adja át. A menekültügyi hatóság a kérelmező származási országától, ha az illetőt annak elmondása szerint a származási ország hatóságai üldözik, a kérelmezővel kapcsolatban nem kér információt.

 

A hatóság döntései

Amennyiben a hatóság úgy dönt, hogy  a kérelem elfogadható, a hatóság megvizsgálja, hogy van-e helye a kérelmező menekültkénti vagy oltalmazottkénti elismerésének illetve megvizsgálja, hogy az illető visszaküldhető-e származási országába. Amennyiben a hatóság úgy dönt, hogy a kérelem elfogadhatatlan, a döntés indokait annak közlésekor ismertetni kell.

Az eljáró menekültügyi hatóság a kérelmező által elmondottak, a becsatolt, illetve beszerzett bizonyítékok, valamint a rendelkezésre álló ország-információk alapján hozza meg döntését. Az eljárás során meghozott döntést a hatóság a kérelmezővel írásban vagy szóban közli. A menekültügyi eljárásban az alábbi döntések hozhatók:

 

  • menekültként elismerés;
  • oltalmazottként elismerés;
  • befogadotti státusz, ami egy speciális engedély: ideiglenesen Magyarországon maradhat
  • a kérelem teljes elutasítása
  • az eljárás megszüntetése.

 

A döntés indokait (a menekültkénti elismerés kivételével) annak közlésekor részletesen ismertetik. A kérelmét elutasító döntésekkel szemben – az eljárást megszüntető döntés kivételével - a döntésben ismertetett időn belül a kérelmező bírósághoz fordulhat. A bíróság vagy helybenhagyja, vagy hatályon kívül helyezi a menekültügyi hatóság döntését, és a hatóságot az eljárás újbóli lefolytatására kötelezi.

 

Amennyiben a menekültügyi hatóság az elismerését kérő kérelmét elutasítja, vagy ismeretlen helyre távozása illetve a kérelem visszavonása miatt megszünteti, és Magyarországon tartózkodásának nincs más jogcíme, a hatóság rendelkezik az Európai Unió területéről való kiutasításáról is, melyet az idegenrendészeti hatóság hajt végre. A menekültügyi hatóság beutazási és tartózkodási tilalmat is elrendelhet.

 

Amennyiben a kérelmező a fentiek szerinti nemzetközi védelemben részesül (menekült, oltalmazott vagy befogadotti jogállást kap), az elismerését kérő tartózkodási jogot kap Magyarország területén.

 

Utoljára frissítve:

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Tisztelt Érdeklődő!

 

Tájékoztatjuk, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új idegenrendészeti jogszabály átmeneti rendelkezései alapján ha Ön Magyarországon a korábbi jogszabály alapján már érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az új idegenrendészeti jogszabály szerinti jogcímek valamelyikén kérelmezheti a tartózkodási engedélye kiadását. Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag tartózkodási engedély kiadása kérelmezhető jelenleg személyesen és az Enter Hungary rendszeren keresztül, függetlenül a meglévő érvényes engedélytől. A tartózkodási engedély meghosszabbítása az átmeneti szabályok szerint nem lehetséges. A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkorábban a tartózkodási engedély lejárta előtt 45 nappal nyújthatja be. Ha 2024. március 1. és április 1. között jár le, a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének utolsó napján kell benyújtania.

 

Részletek és további információk ide kattintva érhetőek el : Átmeneti szabályok (gov.hu)

 

 

OK