Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Menekültügyi és migrációs jogszabálymódosítások a gyakorlatban

Megvalósítás időtartama

2012. október 1 – 2013. június 30.

Projekt célja

A projekt célja olyan képzések megvalósítása, melyek alapjául a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. I. törvény, A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény, valamint A menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvények, illetve a kapcsolódó módosító jogszabályok és végrehajtási rendeletek hatályba lépése óta eltelt jogszabály alkalmazási tapasztalatainak értékelése szolgál.

Fő tevékenység

Indikátorok

A Hivatal valamennyi vezető, valamint ügyintéző I-es besorolású munkatársának részvételével, összesen 8 képzési alkalom megtartása a fenti jogszabályváltozások és gyakorlati tapasztalatok vonatkozásában budapesti és vidéki helyszíneken, hivatali és külsős előadók közreműködésével.

Elnyert támogatás:

17 487 562 Ft

Belügyi alapok
  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Tisztelt Érdeklődő!

 

Tájékoztatjuk, hogy a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó új idegenrendészeti jogszabály átmeneti rendelkezései alapján ha Ön Magyarországon a korábbi jogszabály alapján már érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az új idegenrendészeti jogszabály szerinti jogcímek valamelyikén kérelmezheti a tartózkodási engedélye kiadását. Felhívjuk a figyelmet, hogy kizárólag tartózkodási engedély kiadása kérelmezhető jelenleg személyesen és az Enter Hungary rendszeren keresztül, függetlenül a meglévő érvényes engedélytől. A tartózkodási engedély meghosszabbítása az átmeneti szabályok szerint nem lehetséges. A tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkorábban a tartózkodási engedély lejárta előtt 45 nappal nyújthatja be. Ha 2024. március 1. és április 1. között jár le, a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet legkésőbb a tartózkodási engedély érvényességi idejének utolsó napján kell benyújtania.

 

Részletek és további információk ide kattintva érhetőek el : Átmeneti szabályok (gov.hu)

 

 

OK