A magyar érvelésnek adott helyt az Európai Unió Bírósága

 

2016. március 17. 17:45

Minden pontban a magyar kormány érvelésének helyt adva döntött az Európai Unió Bírósága egy pakisztáni bevándorló ügyében, hazánk a dublini rendszer keretében is joggal küldhet vissza biztonságos harmadik országba migránsokat.

A kormány tavaly júliusban a  hazánkra nehezedő migránsáradatot érzékelve - számos, Magyarország védelmét szolgáló intézkedés között - rendeletben rögzítette a nemzeti szinten biztonságosnak nyilvánított származási országok és biztonságos harmadik országok listáját, eszerint biztonságos származási országnak és biztonságos harmadik országnak minősül számos más állam mellett Szerbia is, amelynek ebben a konkrét - tavaly augusztusra visszavezethető - ügyben is jelentősége van.

Az Európai Unió Bírósága a 2016. március 17-én a C-695/15. PPU. számú, Shiraz Baig Mirza kontra Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyben kihirdetett ítéletében - a magyar kormány érvelésének minden pontban helyt adva - rögzítette, hogy megfelel a Dublin III rendeletnek és a vonatkozó menekültügyi irányelveknek a magyar szabályozás és annak gyakorlati alkalmazása, amely lehetővé teszi a dublini rendszer keretében átvett kérelmezők tekintetében is az úgynevezett elfogadhatatlansági vizsgálatot. Elfogadhatatlannak minősül többek között akkor is egy kérelem, ha a kérelmező úgynevezett biztonságos harmadik országból érkezett, és mégis menekültügyi kérelmet ad be egy tagállamban.

A magyar hatóságok tehát a dublini átvételt követően is jogszerűen vizsgálhatják a biztonságos harmadik ország elvének alkalmazhatóságát, és a feltételek teljesülése esetén jogszerűen rendelik el a kérelmező kiutasítását ezen, számára biztonságos országba.

Az ítéletben egy olyan pakisztáni állampolgárságú személy érintett, aki 2015 augusztusában illegálisan lépett be Szerbia irányából Magyarország területére. Először nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be a magyar hatóságoknál, majd a magyar eljárás végét meg nem várva, engedély nélkül a Cseh Köztársaságba távozott. A cseh hatóságok a fenti körülmények nyomán megindult dublini eljárás keretében átadták őt a magyar hatóságoknak a kérelme elbírálása céljából. A magyar hatóságok a kérelmet elfogadhatatlanként elutasították, és kiutasították a pakisztáni állampolgárt Szerbiába, amelyet biztonságos harmadik országnak tekintenek. A kérelmező e döntés ellen bírósághoz fordult.

Az ügyben eljáró Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság - felfüggesztve eljárását - 2015 decemberében előzetes döntéshozatali kérdéssel fordult a Bírósághoz iránymutatást kérvén elsősorban a tekintetben, hogy vajon a dublini rendszer keretében történő átvétel után is jogosult-e még a tagállam annak vizsgálatára, hogy a nemzetközi védelmet kérő személy biztonságos harmadik országból érkezett-e.

Ítéletében a Bíróság rögzíti: az a tény, hogy valamely tagállam, betartva a dublini szabályokat, mint felelős tagállam átvesz egy kérelmezőt egy másik tagállamtól (tehát ha például egy olyan személy kerül vissza az első kérelme benyújtásának helyére, aki onnan az eljárás befejezését be nem várva, engedély nélkül távozott), nem képezi akadályát annak, hogy ezt követően a felelős tagállam a kérelmezőt a Dublin III rendeletnek megfelelően biztonságos harmadik országba küldje.

(www.kormany.hu; Igazságügyi Minisztérium)

Home Affairs funds
  • Home Affairs funds

     

    For further information on the projects implemented by the National Directorate-General for Aliens Policing and co-financed by the Home Affairs Funds of the European Union please click here.

     

     

    logo mmia picien

     

ANNOUNCEMENTS

As it was specified by law the official decisions, which procedures started after 1 November 2005, are announced on the website of the Office of Immigration and Nationality. If there is no result with the provided data in the search engine below, please click on the HIRDETMENY link, and repeat the search on the interface that appears.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Dear Clients and Visitors,

 

Please be informed that you may request the issuance of your residence permit under transitional provisions of the new aliens policing legislation on the admission and residence of third-country nationals for one of the legal titles as per the new aliens policing legislation if you are a holder of a valid residence permit under the previous legislation. Please note that only applications for the issuance of a residence permit may be submitted in person or via the Enter Hungary system. The extension of a residence permit is not allowed under the transitional rules. An application for the issuance of a residence permit may be submitted 45 days before the date of expiry of the residence permit the soonest. In case of residence permits expiring between 1 March 2024 and 1 April 2024, an application for the issuance of a residence permit is to be submitted the latest on the last day within the validity period of the residence permit concerned.   

 

For further information in detail, please click on the link below: Transitional provisions concerning the entry into force of Act XC of 2023 on the general rules for the entry and residence of third-country nationals (gov.hu)

OK