Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2017. január 1. után az állampolgársági és névváltoztatási ügyek intézését Budapest Főváros Kormányhivatala, az anyakönyvi ügyek intézését, beleértve az utónevek anyakönyvezhetőségére irányuló kérelmeket, a Miniszterelnökség látja el. (további információ)

A folyamatban lévő ügyek illetékesség szerint a fent említett hivatalokhoz kerülnek át.

 

Születés anyakönyvezése

Illetékesség

A születést az az anyakönyvvezető anyakönyvezi, akinek működési területén a születés történt. Az anyakönyvbe születési helyként azt a községet, várost, fővárosi kerületet kell bejegyezni, ahol a gyermek megszületett.

 

Bejelentés

Intézetben történt születést – legkésőbb az azt követő első munkanapon – az intézet vezetője köteles bejelenteni.

Az intézeten kívüli születéssel kapcsolatosan 2011. június 1-től új fogalmakat vezettek be. Eszerint az intézeten kívüli születés lehet tervezett és nem tervezett. A tervezett intézeten kívüli születés részletes szabályait a 35/2011. (III. 21.) Korm. rendelet tartalmazza.

Az intézeten kívüli születést, ha az nem tervezett volt, a szülő jelenti be a születéstől számított nyolc napon belül, tervezett intézeten kívüli születést a felelős személy jelenti be az eseményt követő első munkanapon.

Felelős személynek kell tekinteni:

a) szülész-nőgyógyász szakorvost, vagy

b) felsőoktatási intézmény alapképzési szakán vagy főiskolai karán szülésznő szakképesítést vagy emelt szintű vagy felsőfokú szülésznő szakképesítést szerzett szülésznőt, aki szerepel az egészségügyi dolgozókról vezetett működési nyilvántartásban.

Tervezett intézeten kívüli születés esetén a születés tényét a hivatkozott rendeletben meghatározott felelős személy igazolja.

Ha az intézeten kívüli születésnél nem működött közre felelős személy, azaz nem tervezett intézeten kívüli születés történt, a születés anyakönyvezése szülész-nőgyógyász szakorvos által utólagosan kiállított igazolás alapján történik.

 

Házasságkötés anyakönyvezése

Házasságkötés Magyarországon

A házasság egy férfi és egy nő között, az arra kijelölt állami hatóság előtt személyesen tett, kölcsönös és kifejezett nyilatkozattal létrejövő kötelék, amely a családjogi törvényben meghatározott személyi és vagyoni joghatásokkal jár.

Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlévő férfi és nő az anyakönyvvezető előtt kijelenti, hogy egymással házasságot köt. A házasságkötés nyilvánosan, két tanú jelenlétében az önkormányzat hivatali helyiségében történik. A házasság hivatali helyiségen kívüli, illetve hivatali munkaidőn túli megkötését a jegyző engedélyezheti.

A házasságkötési szándékot – együttesen, személyesen – annál az anyakönyvvezetőnél kell bejelenteni, ahol a házasságot a felek meg kívánják kötni. A házasulók egyike – ha magyarországi lakcímmel nem rendelkezik – a házassági szándékát az illetékes külföldi hatóság (közjegyző, anyakönyvvezető), illetve az illetékes magyar konzuli tisztviselő előtt tett hitelesített és hiteles magyar nyelvű fordítással ellátott nyilatkozatával írásban is bejelentheti.

A házassági szándék bejelentéséről az anyakönyvvezető jegyzőkönyvet vesz fel. A házasságkötést megelőző eljárás során a házasulóknak ki kell jelenteniük, hogy házasságuknak legjobb tudomásuk szerint nincs akadálya, valamint igazolniuk kell, hogy házasságkötésük törvényes feltételei fennállnak.

A házasságkötést az anyakönyvvezető csak a házasságkötési szándék bejelentését követő harminc nap utáni időpontra tűzheti ki. A jegyző e határidő alól kivételesen indokolt esetben felmentést adhat.

A házasságkötést megelőző eljárás során igazolni kell:

-                  a személyazonosságot,

-                  az állampolgárságot,

-                  a családi állapotot,

-                  a lakcímet,

-                  a személyi azonosítót, valamint be kell mutatni a születési anyakönyvi kivonatot.

(Amennyiben az nem áll rendelkezésre, az anyakönyvvezető beszerzi.)

Tizenhatodik életévét be nem töltött személy házasságot nem köthet, tizenhat éven felüli kiskorú pedig csak az illetékes gyámhatóság előzetes engedélye alapján köthet házasságot.

Amennyiben külföldi állampolgár vagy Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező hontalan (állampolgársággal nem rendelkező) személy Magyarországon kíván házasságot kötni, úgy igazolnia kell, hogy személyes joga szerint házasságkötésének törvényes akadálya nincsen. Ezt az igazolást házassági tanúsítványnak nevezzük. Indokolt esetben a tanúsítvány bemutatása alól felmentés az illetékes fővárosi és megyei kormányhivataltól kérhető. Ilyen indokolt eset például, ha az adott országban háborús helyzet áll fenn, vagy az adott ország a tanúsítvány jogintézményét nem ismeri. A felmentés iránti kérelem illetéke 5.000 forint, melyet illetékbélyeg formájában kell leróni. A felmentés a kiállítástól számított 6 hónapig érvényes.

Nem szükséges felmentés az alábbi országok esetében:

Izrael, Kanada, Románia, Szlovákia, Ukrajna.

A külföldi okiratokat hiteles magyar fordítással és – amennyiben nemzetközi szerződés vagy viszonosság alapján más nem következik – felülhitelesítéssel (diplomáciai felülhitelesítés vagy Apostille) ellátva kell benyújtani.

 

Magyar állampolgár házasságkötése külföldön

Házassági tanúsítvány 2013. március 1. óta nem kerül kiállításra. A polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásából családi állapot igazolás kérhető, amennyiben azt a házasságkötés tervezett helye szerinti hatóság kéri.

Arról, hogy egy külföldi házasságkötéshez milyen okiratokat kérnek, milyen fordítást fogadnak el, milyen felülhitelesítést igényelnek, a tervezett házasságkötés helye szerint illetékes külföldi anyakönyvvezető (más szerv) tud felvilágosítást adni.

Amennyiben a magyar állampolgár házasságát külföldön megkötötték, azt Magyarországon is anyakönyveztetni kell. A hazai anyakönyvezési eljárás lefolytatására Budapest Főváros Kormányhivatala rendelkezik hatáskörrel.

Statisztikák: 

https://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001b.html?down=513

 

Bejegyzett élettársi kapcsolat Anyakönyvezése

Bejegyzett élettársi kapcsolat akkor jön létre, ha az anyakönyvvezető előtt együttesen jelenlévő két, tizennyolcadik életévét betöltött, azonos nemű személy személyesen kijelenti, hogy egymással bejegyzett élettársi kapcsolatot kíván létesíteni.

Kiskorú személy bejegyzett élettársi kapcsolatot nem létesíthet. Az anyakönyvvezető a kijelentés megtörténte után a bejegyzett élettársi kapcsolat létrejöttét a bejegyzett élettársi kapcsolatok anyakönyvébe bejegyzi.

A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítése nyilvánosan, két tanú jelenlétében történik. A felek kérésére a nyilvánosságtól el lehet tekinteni.

A bejegyzett élettársi kapcsolatot megelőzően a leendő bejegyzett élettársaknak az anyakönyvvezető előtt nyilatkozniuk kell arról, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatuknak legjobb tudomásuk szerint nincs törvényes akadálya, valamint igazolniuk kell, hogy bejegyzett élettársi kapcsolatuk törvényes feltételei fennállnak.

Külföldi állampolgár akkor létesíthet Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatot, ha a felek egyike magyar állampolgár vagy Magyarországon lakóhellyel rendelkező külföldi állampolgár. Ha nem magyar állampolgár kíván Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíteni, tanúsítvánnyal kell igazolni, hogy a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésének személyes joga szerint nincs akadálya. Ha ezt nem tudja beszerezni, akkor arról kell tanúsítványt hoznia, hogy a tervezett házasságkötésnek nincs akadálya.

A bejegyzett élettársi kapcsolat létrehozására a járási hivatali székhelytelepüléseken, a fővárosi kerületekben, valamint a megyei jogú városokban működő anyakönyvvezetők jogosultak. A bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésénél nincs kötelező 30 napos várakozási idő.

A bejegyzett élettársak nem vehetik fel egymás nevét és nem fogadhatnak közösen örökbe gyermeket.

Egyebekben a bejegyzett élettársi kapcsolat létesítésére irányuló szándék bejelentésére, a csatolandó mellékletek körére a házasságkötésnél leírtak az irányadóak.

Statisztikák: http://www.nyilvantarto.hu/hu/statisztikak

 

Haláleset anyakönyvezése

A halálesetet az az anyakönyvvezető anyakönyvezi, akinek működési területén a haláleset történt. Ha a haláleset járművön történt, annak anyakönyvezésére az az anyakönyvvezető illetékes, akinek működési területén a holttestet a járműről leemelték, talált holttest esetében pedig ahol a holttestet megtalálták.

 

Bejelentés

Egészségügyi intézményben történt halálesetet az intézmény vezetője köteles legkésőbb a halálesetet követő első munkanapon bejelenteni. Az intézeten kívüli halálesetet az elhalttal egy lakásban élő vagy az elhalt hozzátartozója, illetőleg az jelenti be, aki a halálesetről tudomást szerez.

A haláleset anyakönyvezéséhez szükséges:

- az elhalt személyazonosságát, valamint állampolgárságát igazoló okmányok

- személyi azonosítót, lakcímét tartalmazó hatósági igazolvány

- születési anyakönyvi kivonat

- családi állapotot igazoló okirat

- halott-vizsgálati bizonyítvány – jegyzőkönyv haláleset anyakönyvezéséhez.

 

Statisztikai adatok:

http://www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_hosszu/h_wdsd001a.html?down=513

 

Anyakönyvi okiratok

Az anyakönyvből anyakönyvi kivonat és anyakönyvi hatósági bizonyítvány állítható ki.

Az anyakönyvi kivonatok mintái ide kattintva tekinthetőek meg.

 

Anyakönyvi okiratok felülhitelesítése

Külföldi felhasználás céljából diplomáciai felülhitelesítéssel, az ahhoz szükséges köztes hitelesítéssel, valamint Apostille-tanúsítvánnyal a 2006. március 1-jét követően kiállított anyakönyvi kivonatot lehet ellátni. Amennyiben nem az érintett személy jár el személyesen (az anyakönyvi kivonatban szereplő személy vagy annak törvényes képviselője), abban az esetben írásos meghatalmazás is szükséges!

A diplomáciai felülhitelesítéshez szükséges köztes hitelesítés illetéke 2.000 forint, amelyet illetékbélyegben kell a kérelmen leróni. A helyszínen illetékbélyeg nem vásárolható!

Ügyfélfogadás helye:

1135 Budapest XIII. Szegedi út 35-37. földszint (Twin Office Center Irodaház)

Ügyfélfogadás ideje: kedden és szerdán, 8.30 órától 11.30 óráig

Az Apostille-tanúsítványt

(https://www.hcch.net/en/instruments/conventions/status-table/?cid=41 ) a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól lehet igényelni.

http://konzuliszolgalat.kormany.hu/felulhitelesites

Utoljára frissítve:

Ügyintézés
  • Formanyomtatványok

    A program segítségével elektronikusan kitöltheti a formanyomtatványt és leellenőrizheti, hogy minden szükséges mezőt kitöltött-e. A kitöltött formanyomtatványt saját gépére elmentheti és nyomtathatja.A funkció Word 2007-re optimalizált. Amennyiben ilyen programmal nem rendelkezik, a formanyomtatványokat pdf-ben le tudja tölteni a felső menüben található tájékoztatóból.
    Feltöltés alatt

    Kategória:

  • Időpontfoglalás

    Az online időpontfoglalási rendszer segítségével sorban állás nélkül intézheti ügyeit. A megjelölt ügyfélszolgálati irodánkban ügyintézőnk a lefoglalt időpontban fogadja Önt. Javasoljuk, hogy a honlap megjelenítéséhez lehetőleg Mozilla Firefox, vagy Google Chrome böngészőt használjanak.

    Intézendő ügy kiválasztása az alábbi lehetőségekkel:

  • Milyen kérelmet nyújtsak be?









    Magyar állampolgár, vagy EGT-állampolgár esetén családtag:
    • az EGT-állampolgár házastársa,
    • a magyar állampolgár házastársa,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • a magyar állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • - ha e törvény másként nem rendelkezik - az EGT-állampolgár vagy házastársa eltartott felmenője, valamint
    • a magyar állampolgár vagy házastársa felmenője,
    • a kiskorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező személy,
    • akinek az eljáró hatóság családtagként való beutazását és tartózkodását engedélyezi,
    • az EGT-állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített,
    • a magyar állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített;



    A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;
    A 2003/109/EK irányelv célja
    • egyfelől, hogy meghatározza a tagállamok által a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállásnak, valamint az ehhez kapcsolódó jogoknak a harmadik országok olyan állampolgárai számára történő megadásának és visszavonásának feltételeit, akik jogszerűen tartózkodnak a tagállam területén,
    • másfelől pedig, hogy szabályozza az ilyen jogállással rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára a tartózkodás feltételeit a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást megadó tagállamtól eltérő tagállamban.





    A „magas szintű képzettséget igénylő munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával, amelyet felsőfokú szakmai képesítés bizonyít.
    A „munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával.





    Tartózkodási engedéllyel rendelkezés esetén kérhető a határozatlan ideig tartózkodás

    A kérdések segítségével 3 percen belül megtudhatja, milyen tartózkodási engedély iránti kérelmet kell benyújtania. A kérdéssor végén a kiválasztott kérelemtípushoz kapcsolódó minden információt megtalál.
    Feltöltés alatt

    Kérelem célja:



  • Értékelés

    A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapjának fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Integrációs Alap társfinanszírozásával valósult meg.
    Kérem, segítse munkánkat az új honlap értékelésével!

     

    Önnek hogy tetszik új oldalunk?

    Nagyon tetszik
    Tetszik
    Semleges
    Nem tetszik
    Nagyon nem tetszik
    5 Fennmaradó szavazataid

    jVS by www.joomess.de.

     

Írjon nekünk!

A felület segítségével könnyen és gyorsan eljuttathatja kérdéseit a Hivatalhoz. Kérjük, töltse ki az adatmezőket is, elősegítve ezzel a pontos és gyors válaszadást.

refresh

Hirdetmények

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi.

Regisztráció

A regisztráció, bejelentkezés az online időpontfoglalási rendszer eléréséhez szükséges. Az oldal további funkciói regisztráció nélkül elérhetők.