Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Hírek

 

Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából a Belügyminisztériumban megtartott ünnepségen Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára elismeréseket adott át. Hivatalunk kollégái közül elismerésben részesültek:

Hegyes Béla – Közszolgálati Érdemjel ezüst fokozat

Dr. Bogdán Orsolya – miniszteri elismerő oklevél

Treuerné Varga Ágnes – miniszteri elismerő oklevél

Dr. Sós Adrienn – emléktárgy

Rusz János - emléktárgy

Soós Ede Zsolt – miniszteri elismerés

Megyeri Gábor - miniszteri elismerés

Varga Andrea - miniszteri elismerés

Kaló Zsombor - miniszteri elismerés

 

A Belügyminisztériumban rendezett ünnepség után a hivatali ünnepségünkön Dr. Végh Zsuzsanna főigazgató asszony további elismeréseket adott át kimagasló szakmai tevékenységükért munkatársaink részére:

Iglainé Balassa Diána

Dr. Bagi Veronika

Koháriné Fehér Gizella

Törő Bálint Zoltán

Veress Györgyi

Hajzer Imre

Kurucz Erika

Szűcs Rita

Dr. Fülöp Réka

Füri Sándorné

Váradi Tiborné

Mihály Ildikó

Horváth Ágnes

Várnagy Bernadett Tünde

Szögedi Gáborné

Szabó József

Fónyadné Szepesi Piroska Éva

Csanálosi Ákos

Marik Tibor

Benczéné Dobó Klára

Szabó Csilla

 170818 BMH Aug20 - honlapra

Fotó: BMH

 

A díjak átadás után Főigazgató Asszony pohárköszöntőjében gratulált a kollégáknak és megköszönte a Hivatalért végzett kiemelkedő munkájukat.

A díjazottaknak ezúton is gratulálunk, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

 

Bővebben...

 

A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal és a Magyar Rendészettudományi Társaság Migrációs Tagozata a Hanns Seidel Alapítvány támogatásával 2017. június 15-16-án Változások a migrációs válságkezelésben 2016-2017-ben Európában és Magyarországon címmel konferenciát rendezett. A konferenciát a Hanns Seidel Alapítvány magyarországi képviseletének vezetője, illetve a Belügyminisztérium európai uniós és nemzetközi együttműködésért felelős helyettes államtitkára nyitotta meg. A szakmai rendezvényen előadásokkal képviseltette magát a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontja, a Migrációkutató Intézet, az ORFK és az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO), valamint külföldi vendégeink között köszönthettük a bolgár belügyminisztérium, a Román Bevándorlási Felügyelet és a lengyel belügyminisztérium szakértőit, akik előadásaikban kitekintést nyújtottak a környező államok migrációs válságkezelési gyakorlatára.

 

170615 BMH - MRTT - Hanns Seidel 398

Dr. Végh Zsuzsanna főigazgató

Fotó: BMH

 

A konferencián az előadók tudományos és szakmai szempontok szerint tekintették át az elmúlt egy évben a kontinensen és hazánkban a migráció kezelése során foganatosított változtatásokat, felvázolva a lehetséges jövőbeni trendeket, együttműködési lehetőségeket. A konferencia tapasztalatait záróbeszédében dr. Végh Zsuzsanna főigazgató asszony összegezte, megköszönve mindenkinek a részvételt és az értékes hozzászólásokat.

 

2017.06.22.

Bővebben...

 

2017. május 22. és május 26. között a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) delegációja Dr. Végh Zsuzsanna főigazgató vezetésével hivatalos látogatást tett a Kínai Közbiztonsági Minisztérium Ki- és Beléptetési Hivatalában (BEEA), valamint a Pekingi Nemzetközi Repülőtér Bevándorlás Felügyeleti Hatóságánál (GSTII). A látogatás során tárgyalásokra került sor a két hivatal utóbbi évben kifejtett tevékenységét, a legfontosabb idegenrendészeti, menekültügyi jogszabályi változásokat, az alkalmazott okmánybiztonsági és határrendészeti technikai megoldásokat érintően. Továbbá megvitatásra kerültek az intézmények közötti jövőbeli vezetői és szakértői szintű együttműködés gyakorlati aspektusai is.

 

170601 BEEA csoportkép honlapra

Fotó: BMH

 

170601 bevándorlásfelügyeleti főhivatal csoportkép - honlapra

Fotó: BMH

 

BMH, 2017.06.01.

Bővebben...

 

A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából a Hivatal különböző programot szervezett a tranzitzónákban és a vámosszabadi befogadó állomáson tartózkodó gyermekek részére. A gyermeknapi rendezvényeken az intézmények szociális dolgozói különböző játékos feladatokkal (kézműves foglalkozásokkal, sorversenyekkel), ajándékokkal és édességgel kedveskedtek a kicsik részére, a nap végén pedig a legügyesebbek részére külön oklevél és ajándék is átadásra került.

 

BMH, 2017.05.30.

Bővebben...

 

Tisztelt Látogató!

 

Az alábbi képek a bővitett röszkei és a tompai tranzitzónákban készültek. Szíves tájékoztatásul közöljük.

 

Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal

 

170810 Árnyékolók a tranzitzónában

Árnyékolók

 

170810 Légkondícionáló a tranzitzóna közösségi helyiségében

Légkondícionáló a közösségi helységben

 

170810 ventilátor a tranzitzóna lakó helyiségében

Ventillátor a lakóhelységben

 

170614 udvari homokozo

Tompa tranzitzóna - családi nyitott közösségi tér

 

170614 udvari jatszo

Röszke tranzitzóna - családi nyitott közösségi tér (2)

 

Röszke tranzitzóna családos szektor3

Röszke tranzitzóna - családi nyitott közösségi tér (3)

 

170614 kozossegi

Közösségi helység

 

170614 huto micro vizforralo

Étkező

 

170614 rezso

Étkező (2)

 

170614 orvosi rendelo

Orvosi rendelő

 

170614 szaniter

Szaniter konténer

 

Röszke tranzitzóna gyermek játszószoba(2)

Gyermekszoba

 

170614 emeletes agy

Lakószoba

 

Tompa tranzitzóna gyermek játszószoba

Gyermekszoba (2)

Fotók: BMH

 

2017.04.27.

Bővebben...

 

Tompa, 2017. április 6., csütörtök (MTI) - A korábbi 50-50 férőhelyesről 250-250 férőhelyesre bővítették a röszkei és a tompai tranzitzónát, ahol valamennyi menedékkérő megvárhatja kérelme jogerős elbírálását. A tompai létesítményt csütörtökön mutatta be Pintér Sándor belügyminiszternek Seres József, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal dél-alföldi regionális igazgatója.

    A szakember elmondta, március 28-tól az érintettek csak a tranzitzónákban nyújthatják be menedékkérelmüket.
    A Szerbia irányából érkezőket először a rendőrök ellenőrzik, átvizsgálják a ruházatukat és a csomagjukat, hogy van-e náluk élet kioltására alkalmas eszköz. Ezt követően a menekültügyi hatóság munkatársai rögzítik a kérelmezők ujjlenyomatát és lefényképezik őket. Adataik az uniós nyilvántartásba kerülnek, egyúttal azt is megvizsgálják, hogy más tagországban korábban nyújtottak-e be kérelmet - tudatta az igazgató.
    Külön helyiségben zajlik a kérelmezők meghallgatása, mindenkit a saját anyanyelvén vagy az általa használt nyelven kérdeznek ki, a menekültügyi szakemberek munkáját zárt videorendszeren keresztül tolmács segíti - közölte Seres József.

170406 KAR4541k

Fotó: MTI


    A kérelmezők a tranzitzónában várhatják meg a menekültügyi hatóság döntését, amellyel szemben bírósági felülvizsgálatot kérhetnek. A bíró a zárt láncú videorendszeren keresztül hallgathatja meg a kérelmezőt, de adott a lehetőség a helyszíni eljárásra is.
    A tranzitzónába érkezők számára ingyenes jogi segítségnyújtás áll rendelkezésre, ha kérik, ügyvédet rendelnek ki számukra, a kísérő nélkül érkező fiatalkorúak számára pedig gyámot jelölnek ki. Amennyiben kérdéses egy kérelmező életkora, az elsődleges vizsgálatokat a tranzitzónában szolgálatot teljesítő katonaorvosok végzik el, a vitás esetekben pedig igazságügyi orvosszakértő dönt - mondta az igazgató. Hozzátette: a kísérő nélkül érkező gyermekkorúak automatikusan az ország belsejébe, a magyar gyermekvédelmi rendszerbe kerülnek, a fiatalkorúak pedig a tranzitzónában maradnak.

170406 L3177106k

Fotó: MTI


    A tranzitzónákban külön szektorokban helyezik el a családokat, az egyedülálló férfiakat, illetve a kísérő nélküli kiskorúakat. A szállásokat ötszemélyes konténerekben alakították ki. A felnőttek naponta háromszor, a gyermekek ötször kapnak a vallási előírásoknak megfelelő étkezést - közölte az igazgató.
    Seres József elmondta: a létesítményben játszószobát, szabadtéri játszóteret, ökumenikus imahelyet alakítottak ki. Az ott elhelyezettek tisztálkodószereket, ágyneműt kapnak, a tranzitzóna minden szektorában szociális munkás dolgozik.

MTI 2017. április 6., csütörtök 12:26

Bővebben...

 


A Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (BMH) meghívása alapján 2017. március 29-30-án Budapesten tanácskoztak a V4 országok migrációs és menekültügyi kérdésekkel foglakozó szervezeteinek vezetői. Ennek keretében megerősítették, hogy  a jelenlegi  migrációs válsághelyzet leküzdése, a regionális érdekek érvényesítése érdekében szükséges az együttműködés továbbfejlesztése, a folyamatos információcsere, a gyakorlatok és tapasztalatok megosztása, az egyes európai uniós ügynökségek – különösen az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) – munkájában történő koordinált feladatellátás. A találkozó margóján sor került a V4 belügyminiszterek 2016. november 21-én elfogadott, Migrációs Kríziskezelési Mechanizmus létrehozásáról szóló közös nyilatkozat alapján működő szakértői csoport munkaülésére is.

 

A tanácskozás résztvevői látogatást tettek a röszkei tranzitzónában, ahol részletes  tájékoztatást kaptak a határőrizeti területen lefolytatott eljárások szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló törvény 2017. március 28-án hatályba lépett rendelkezéseiről és megtekintették az új eljárási rend gyakorlati végrehajtását.

 

170330 BMH 350 Fi2k

Fotó: BMH

 

A találkozón megjelent vezetők és szakértők elismerően szóltak azokról az intézkedésekről, amelyeket Magyarország tett az illegális migráció megfékezése érdekében hangsúlyozva azt, hogy mindez a schengeni országok érdekét  is szolgálja .A szakmai grémium állást foglalt abban is, hogy az új szabályok és azok végrehajtásának gyakorlata összhangban van az  Európai  Unió célkitűzéseivel és számos tagállamnak a tömeges bevándorlás visszaszorítása érdekében tett intézkedésével.

 

A V4 országok migrációs vezetőinek következő találkozójának a nyár elején Lengyelország lesz a házigazdája.

 

2017.03.31.

BMH

Bővebben...

 

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett hivatali ünnepségen Dr. Pintér Sándor belügyminiszter megbízásából Dr. Végh Zsuzsanna főigazgató asszony elismeréseket adott át.

Március 15-e alkalmából, a kimagasló szakmai tevékenységükért miniszteri elismerésben részesültek a Hivatal alábbi munkatársai:

 

Dr. Kutas Boglárka Réka - Közszolgálati Érdemjel arany fokozat

Dr. Kun Natália Viktória - Közszolgálati Érdemjel bronz fokozat

Dr. Szilágyi-Bali Zsófia - emléktárgy

Sárközi Mihály – emléktárgy.

 

170315 BMH

Fotó: BMH

 

A díjak átadás után Főigazgató Asszony pohárköszöntőjében gratulált a kollégáknak és megköszönte a Hivatalért végzett kiemelkedő munkájukat, hogy azt lelkiismeretesen és olykor a családjukat is háttérbe szorítva végzik.

 

A díjazottaknak ezúton is gratulálunk, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

 

Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal

2017.03.16.

Bővebben...

 

Tisztelt Látogató!

 

A Magyar Rendészettudományi Társaság Migrációs Tagozata, a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal (a továbbiakban: BMH), valamint a BMH Tudományos Tanács közös pályázatot hirdet olyan pályamunkák elkészítésére, melyek a menekültügy, a legális és illegális migráció történetével, aktuális kérdéseivel, a nemzetközi és hazai jogi szabályozásával, a jogalkalmazás gyakorlati kérdéseivel és problémáival foglalkoznak.

 

A pályázat az alábbi helyeken tölthető le:

- PDF formátum

- MS WORD formátum

 

Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal

2017.03.14.

Bővebben...

 

 

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2017. március 1-től változik az ügyfélfogadás rendje. Kérjük Önöket, hogy ügyeik intézése előtt tájékozódjanak az új időpontokról a „Kapcsolat” menüpont alatt. Felhívjuk továbbá figyelmüket, hogy amennyiben lehetőségük van rá, előzetesen foglaljanak időpontot honlapunkon keresztül.

 

Budapesten az Ügyfélszolgálat I. és Ügyfélszolgálat II. szervezeti egységek fogadják 2017. március 1-től az ügyfeleket. A Budapest X. ker. Harmat u. 131. szám alatt az ügyfélfogadás megszűnik.

 

Köszönjük az együttműködésüket.

 

Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal

Bővebben...

 

    Budapest, 2017. február 3., péntek (MTI) - Tavaly csökkent az illegális bevándorlók és menedékkérők száma Magyarországon, csaknem 30 ezer menedékkérelem érkezett a 2015-ös 177 ezer után - közölte a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal főigazgatója pénteken sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Végh Zsuzsanna 2016-ról szólva úgy fogalmazott: nem lehet az az illúziónk, hogy megoldódnak a problémák. Elmondta: 29 432 embert regisztráltak menedékkérőként és 18 236-at illegális migránsként. Hozzátette: 2015-ben több mint 400 ezer illegális migráns érkezett az országba, és 177 ezren nyújtottak be menedékjogi kérelmet.

170202 BMH 017

fotó: BMH


    A főigazgató felidézte: a tavasszal megkötött EU-Törökország-megállapodás fékezte a migránsok beáramlásának ütemét, de a megállapodás sérülékeny. Az olaszországi és görögországi hot spotok is megkezdték működésüket, a bevándorlási hivatal 45 munkatársa vett részt a hot spotok munkájában, bár egy időre a biztonsági helyzet romlása miatt vissza kellett hívniuk a munkatársakat - közölte Végh Zsuzsanna.
    Fontosnak nevezte, hogy megalakult az európai határ- és parti őrség, valamint az Európai Menekültügyi és Támogatási Hivatal elindult azon az úton, hogy a Frontexhez hasonló ügynökséggé alakuljon. Jelezte: a menekültügyi ügynökség tevékenységi köréhez számos, a nemzetállami szuverenitást érintő kérdés kapcsolódik, ezért nem várható gyors eredmény.
    Mintha az Európai Unió "ébredezne Csipkerózsika-álmából", elindította a vitát a közös európai menekültügyi rendszerről - idézte fel, hozzátéve, hogy nem lehetnek illúziók arról, hogy a szükséges jogszabályokat még ebben az évben elfogadják. Mint mondta, a terrorcselekmények és a bevándorlók által elkövetett bűncselekmények arra késztették a tagállamokat, hogy előtérbe helyezzék a biztonságot és a korábbinál együttműködőbbé váltak.
    Jelezte, tavaly jelentős mértékben csökkent az unióba érkezett illegális migránsok száma: míg 2015-ben 1,8 millióan voltak, addig tavaly 500 ezren. Nem volt jelentős a visszaesés a menedékjogi kérelmek számában, mert a tagállamok csak tavaly tudták regisztrálni a 2015-ben érkezetteket. Németországban például 745 ezer regisztrált kérelmező volt, ugyanakkor csak 248 ezer érkezett 2016-ban, a többi kérelem a korábbi évekből húzódott át.
    Magyarország az uniós tagállamok rangsorában a 7. helyen áll a regisztrált kérelmezők számában. Az ezer lakosra jutó menedékkérők számában Magyarország még mindig az ötödik, a 2,93-as aránnyal, bár 2015-ben az első volt. A kibocsátó országok tekintetében továbbra is Szíria, Irak, Pakisztán és Irán vezet uniós összesítésben, ugyanakkor csökkent a Koszovóból, Albániából érkezők száma.
    A magyarországi helyzetről szólva elmondta: míg 2015-ben több mint 400 ezer illegális migráns érkezett az országba, és 177 ezren nyújtottak be menedékjogi kérelmet, addig 2016-ban megfordult a trend és több volt a menedékkérő, mint az illegális migráns.

170202 BMH 096

fotó: BMH


    Mint mondta, a nemzetközi fejleményeken túl fontos szerepe volt a kérelmezőszám csökkenésében az olyan kormányzati intézkedéseknek, mint például a külső határőrizet megerősítése vagy a menekültügyi őrizetre vonatkozó jogszabály módosítása, illetve az úgynevezett 8 kilométeres szabály bevezetése.  
    Hozzátette: Magyarországon a kérelmezők összetételét tekintve az első helyen az afgánok állnak (11 052), második helyen a szírek (4 979), őket követik a pakisztániak (3873), irakiak (3452) és irániak (1286). Tavaly 76 országból nyújtottak be kérelmet.
    Végh Zsuzsanna hangsúlyozta: a menedékkérők nagy része évek óta visszaélésszerűen nyújtja be kérelmét, és a hivatal döntését meg sem várva elhagyja az országot, emiatt kevés ügyben tudnak érdemben eljárni. Tavaly 4675 kérelmet utasítottak el, és 432 kérelmezőt részesítettek nemzetközi védelemben.
    Az illegális migránsok elleni fellépésről azt mondta, 4580 kiutasító döntést hozott a hivatal (többségében elutasított menedékkérőkkel szemben), 3694 esetben pedig személyes szabadság korlátozásáról döntött a hivatal. A visszaküldésről azt mondta, abban Magyarország az EU többi tagállamához hasonlóan nem sikeres, tavaly 845 kitoloncolás volt, elsősorban Koszovóba, Algériába, Pakisztánba, Iránba és Marokkóba. Jelezte: 15 ország 64 állampolgára élt a támogatott hazatérés lehetőségével.
    A tranzitzónákról szólva elmondta: 2016-ban 9681-en léptek be a tranzitzónába, ebből 8771-et azonnal tovább is kellett szállítaniuk befogadóállomásra, mert különleges bánásmódot igénylők voltak (gyerekek, családok, idősek, egyedülálló anyák). Megjegyezte: a befogadóállomásra szállítottak többsége elhagyta az országot, az eljárás befejezése előtt. A hivatal 75 ezer adag élelmiszercsomagot osztott ki a tranzitzónáknál, a csomagok nagy részét a belépésre várakozók kapták meg.
    A főigazgató hangsúlyozta: évről évre többet fordítanak menekültellátásra, tavaly például 6,7 milliárd forintot, 2015-ben 5,4 milliárd forintot. Jelezte: a hivatal minden pluszfeladathoz megkapta a szükséges forrást, az eredetileg tervezett 8,7 milliárd forintos költségvetéshez képest végül az év végén a költségvetési kiadás elérte a 16,3 milliárd forintot.
   

170202 BMH 120

fotó: BMH

 

A 2017-es évről azt mondta, a Törökországgal kötött megállapodás sérülékeny, az ott várakozó 3 millió ember megindulása Európa felé komoly veszélyt jelent, ahogyan súlyos kockázatnak ítélte az Afrikából a szegénység miatt útnak induló milliókat is. Az EU-nak jobban figyelnie kellene a külső határok védelmére és a kibocsátó országok támogatására - tette hozzá.

bGK \ gkp

MTI 2017. február 3., péntek 12:09

 

Bővebben...

 

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2017. január 1-től a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal hatáskörébe rendelt állampolgársággal, anyakönyvezéssel és névváltoztatással kapcsolatos feladatok és hatáskörök a Miniszterelnökséghez, illetve Budapest Főváros Kormányhivatalához kerülnek. Ettől az időponttól a Hivatal neve Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal lesz.

 

Az állampolgársági ügyek, valamint a névváltoztatási eljárások lefolytatására, továbbá a nem- és utónév változtatási kérelmek ügyében anyakönyvi szervként történő eljárásra 2017. január 1-től Budapest Főváros Kormányhivatala Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztálya lesz jogosult.

Budapest Főváros Kormányhivatala Állampolgársági és Anyakönyvi Főosztályának elérhetőségei:

Titkársági telefonszám: +36-1-550-1221

Postai cím: 1364 Budapest, Pf. 234.

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Anyakönyvi ügyekben központi irányító szervként, valamint a Magyar Tudományos Akadémia utónév jegyzékében nem szereplő utónevek anyakönyvezhetőségére irányuló kérelmek ügyében anyakönyvi szervként 2017. január 1-től a Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkársága jár el.

A Miniszterelnökség Területi Közigazgatásért Felelős Államtitkárságának elérhetőségei:

Postai cím: 1357 Budapest, Pf. 6.

Központi telefonszám: +36-1-795-5000

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A folyamatban lévő ügyek illetékesség szerint a fent említett hivatalokhoz kerülnek át.

 

Megértésüket és együttműködésüket ezúton is köszönjük.

2016.12.29.

Bővebben...

Karácsony a befogadó állomásokon

 

A Hivatal valamennyi befogadó állomásán a hagyományoknak megfelelően idén is karácsonyi ünnepséget rendeztünk az intézményben élők részére. Az ünnepségen a befogadó intézmények lakóit tradicionális magyar karácsonyi ebéddel, bejglivel, különböző süteményekkel és teával vendégeltük meg. A közös étkezés alkalmával ajándékcsomagok kerültek kiosztásra az intézményben élők számára. A gyermekek különböző játékokat, míg a felnőttek meleg ruhát, tartós élelmiszert, gyümölcsöt és szaloncukrot kaptak ajándékba. A körmendi befogadó állomás lakói is örültek az ajándékoknak és egy jó hangulatú délutánt töltöttek el az intézmény étkező konténerében a tábor dolgozóival közösen.

 

„Fotó: BÁH, Körmendi Ideiglenes Befogadó Állomás”

 

Bővebben...

 

Búcsúztunk az Állampolgársági Igazgatóság munkatársaitól

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivataltól 2017. január 1-jétől az állampolgársági feladatok- és hatáskörök, valamint az ahhoz kapcsolódó jogviszonyok Budapest Főváros Kormányhivatalához kerülnek, hasonlóan több hazai anyakönyvezési feladat- és hatáskörhöz, és a névváltoztatási eljárással kapcsolatos feladat- és hatáskörökhöz, valamint az ahhoz kapcsolódó jogviszonyhoz. A Hivatal 2000 évi megalakulása óta látta el az állampolgársági feladatokat is, azonban ez év végével lezárul egy időszak. A Hivatal állományában kifejtett munkájuk elismeréseként Dr. Végh Zsuzsanna főigazgató emléktárgyat adományozott az igazgatóság valamennyi munkatársának.

 

2016.12.16

Bővebben...

 

TÁJÉKOZTATÓ

A KÜLFÖLDÖN FELHASZNÁLÁSRA KERÜLŐ

ANYAKÖNYVI KIVONATOK DIPLOMÁCIAI FELÜLHITELESÍTÉSÉHEZ SZÜKSÉGES

KÖZTES HITELESÍTÉS MEGSZŰNÉSÉRŐL

 

A közigazgatási bürokráciacsökkentést érintő egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXVII. törvény 63. §-a alapján a külföldön felhasználásra kerülő anyakönyvi kivonatok diplomáciai felülhitelesítéséhez szükséges ún. köztes hitelesítés 2017. január 1-től megszűnik.

Tekintettel arra, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium Hitelesítési Ügyfélszolgálata (http://konzuliszolgalat.kormany.hu/felulhitelesites) 2016. december 27. és 30. között karbantartási munkálatok miatt zárva tart, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Budapest XIII. Szegedi út 35-37. alatti telephelyén működő, a köztes hitelesítést végző Ügyfélszolgálati Iroda 2016. december 21-én 8.30-11.30 óra között működik utoljára.

Bővebben...

 

Megérkezett a Mikulás az Északi-sarkkörről a Hivatal épületébe is hétfő délután, ahol a gyerekek és szülők már izgatottan várták őt.

161205 Mikulás1Fotó: BÁH

A krampusz ösztönzésére a kicsik hangos dallal jelezték, merre keresse őket a hosszú úton megfáradt Télapó, aki az ének hallatán hamar meg is érkezett a sok jó gyerek közé.

161205 Mikulás2Fotó: BÁH

Miután megpihent, a Mikulás elmesélte kalandos útját és azt, hogyan választotta ki Rudi rénszarvasát sok-sok évvel ezelőtt. Ezután nem is váratta tovább az apróságokat, elkezdte felolvasni mágikus listájáról minden jó gyermek nevét, hogy aztán egy-egy finom, csokival gazdagon megrakott csomaggal ajándékozhassa meg őket.

161205 Mikulás3Fotó. BÁH

2016.12.07.

Bővebben...

 

A Magyarországra akkreditált Konzuli Testület tagjainak részvételével 2016. november 29-én a magyar bevándorlási és honosítási szabályozásról szóló tájékoztató megtartására került sor a Hivatal központi épületében. A tájékoztatón a rendezvényt lebonyolító Nemzetközi Együttműködési Főosztály részéről Czakó András főosztályvezető, és Lesták Tamás főosztályvezető-helyettes vettek részt.

161129 Konzuli 007hkFotó: BÁH

A jó hangulatú tájékoztató során a résztvevők a harmadik országbeli állampolgárok Magyarországon való tartózkodására vonatkozó szabályozással, a Magyarországra történő bevándorlás feltételeivel ismerkedhettek meg dr. Zámbó Katalin osztályvezető előadásának keretén belül az Idegenrendészeti Igazgatóság részéről, míg a honosításra vonatkozó jogi szabályozásról, továbbá a magyar állampolgárság megszerzésének feltételeiről dr. Mágó András igazgató tartott tájékoztató előadást az Állampolgársági Igazgatóság részéről.

161129 Konzuli 016hkFotó: BÁH

 

Bővebben...

 

A lengyel Külföldiek Ügyeivel Foglalkozó Hivatal, valamint a Lengyel Határőrség négyfős delegációjának fogadására került sor 2016. november 22-24. között a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalban. A delegációt Rafał Rogala úr, a Hivatal főigazgatója vezette, míg a Lengyel Határőrséget Iwona Przybyłowicz asszony, tanácsadó-szakértő képviselte. A lengyel vendégeket Hivatalunk részéről dr. Végh Zsuzsanna főigazgató asszony és dr. Kiss Attila főigazgató-helyettes úr fogadta.

161122 lengyel delegáció

Fotó: BÁH

A háromnapos találkozó során lehetőség nyílt Hivatalunk budapesti központjában kétoldalú szakmai egyeztetésekre, a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ kiskunhalasi telephelyének, valamint a röszkei határátkelőnek és a tranzit zónának felkeresésére, végezetül pedig sor került a Belügyminisztérium Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelési Központjának megtekintésére.

 

2016.11.25.

Bővebben...

 

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságának Kirendeltségei (I-II-III-IV-V.) 2016. október 31. napján (hétfőn) és 2016. november 01. napján (kedd) zárva lesznek.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük!

 

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság

Bővebben...

                        161021 1956 emlekev logo rgb kicsi


Az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulója alkalmával rendezett hivatali megemlékezésen ünnepi beszédet mondott Dr. Kiss Attila főigazgató-helyettes úr és elismeréseket adott át Dr. Végh Zsuzsanna főigazgató asszony.

 

A Főigazgató-helyettes beszédében hangsúlyozta, hogy a magyar nép nem tűri a rabságot és mindig is küzdött a szabadságáért és a nemzeti függetlenségéért, hiszen a szabadság a legfontosabb nemzeti értékünk, melyet védeni kell. ’56 hősei nem azt várják tőlünk, hogy kívülről fújjuk az események lefolyását és ismerjük név szerint őket, hanem, hogy „hűek legyünk elveikhez, az általuk képviselt értékekhez, és továbbvigyük azt a hitet, és egységet, amellyel a magyar nép jövőjéért áldozták életüket”.

 161021 honlapra1 okt23Fotó: BÁH

 

Az ünnepi beszéd után Főigazgató Asszony az 1956-os Emlékév alkalmából főigazgatói emléktárgy elismerésben részesítette a következő kollégákat:

 

Tihanics József; Antalné Drilla Nóra; dr. Rózsa Mónika; Palásti György; Huszin Józsefné; dr. Sípos Anikó; Ferenci Róbert; Németh Gábor; dr. Szathmáry Péter; dr. Katona Péter; Garai Ernő; Mihály Ildikó; Schmidt Nikolett; Dózsa Györgyné; Szabó Szilvia; dr. Kun Natália; Péter Attila; Kaló Zsombor; Törő Bálint; Nagyné Bazsik Csilla; dr. Kovács Judit; Gönczi Tibor; Poczik Zoltán; dr. Kövendi Eszter; dr. Ványi Dorottya; Dézsi Gabriella; Dirda László; Szabó Katalin


Továbbá a Belügyminisztérium központi ünnepségén, nemzeti ünnepünk, október 23-a alkalmából a kimagasló szakmai tevékenységükért miniszteri elismerésben részesültek a Hivatal alábbi munkatársai:

 

Szabados Zita

Harhai Zsolt

Fazekasné Petró Mária

Nánási Mónika

Kurcz Szilvia

 

161021 honlapra2 okt23

Fotó: BÁH

 

A díjazottaknak ezúton is gratulálunk, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

 

BÁH, 2016.10.21.

Bővebben...

 

ÁRVERÉSI HIRDETMÉNY

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, nyílt árverés útján értékesíteni kívánja az alábbi gépjárműveit:

 

 

 

Rendszám

Márka típus

Évjárat

ccm

KW

Futott km

forg. érv.

Piaci érték

megjegyzés

1

HMR685

Opel Astra GCC 1,6

2002

1598

62

230494

lejárt

200 000

 

2

HND493

VW BORA 1.6 COMFORTLINE

2001

1589

77

386082

2017.05.02

236 000

 

3

HNK628

VW Transporter  2,4 D

2002

2370

55

228615

lejárt

1 320 000

 

4

HNK629

VW Transporter  2,4 D

2002

2370

55

272824

lejárt

1 291 000

utólagos tetőklíma

5

HNK630

VW Transporter  2,4 D

2002

2370

55

190965

lejárt

1 347 000

 

6

HNK637

VW Transporter  2,4 D

2002

2370

55

151285

lejárt

1 135 000

 

7

HNK723

VW Transporter T4 2.5 TDI

2002

2461

65

272995

lejárt

1 106 000

kormányszervó hibás

8

HNK725

VW Transporter T4 2.5 TDI

2002

2461

65

242835

2016.07.05

1 361 000

 

9

HNK730

VW Transporter T4 2.5 TDI

2002

2491

65

299571

2016.09.01

1 379 000

utólagos tetőklíma

10

HWJ712

Nissan Primera

2001

1597

78

263384

lejárt

150 000

 

11

HXZ703

Opel Astra GCC 1,6

2002

1598

62

224129

lejárt

300 000

 

12

HXZ704

Opel Astra GCC 1,6

2002

1598

62

187539

lejárt

370 000

 

13

HXZ707

Opel Astra GCC 1,6

2002

1598

62

242817

lejárt

61 000

 

14

HXZ709

Opel Astra GCC 1,6

2002

1598

62

137950

lejárt

410 000

 

15

HYE550

VW Transporter 1,9 D

2001

1896

50

265526

lejárt

1 128 000

 

16

IER255

VW BORA 1.6 COMFORTLINE

2003

1598

77

215691

2016.11.30

321 000

 

17

IWB139

VW Polo 55 1.2

2004

1198

40

155219

2016.08.09

746 000

 

18

IWB225

VW Polo 55 1.2

2004

1198

40

118873

2016.11.03

798 000

 

19

IWB226

VW Polo 55 1.2

2004

1198

40

209323

2016.11.20

686 000

 

20

IWB289

VW Polo 55 1.2

2005

1198

40

104087

lejárt

108 000

törött (karambolos)

21

IWB296

VW BORA 1.6 COMFORTLINE

2005

1598

77

374279

lejárt

396 000

 

22

JNB126

SKODA OCTAVIA 1.6

2005

1595

75

315371

lejárt

674 000

 

 

Az árverés időpontja:                        2016. szeptember 06. 10:00 óra

Helyszíne:                                          Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (Budapest XI. ker. Budafoki út 60.)

 

A gépjárművek 2016. szeptember 05-én 13:00 – 15:00 óra között, valamint az árverés napján 8:00 – 9:30 óra között, a helyszínen megtekinthetőek.

 

 

 

ÁRVERÉSI TÁJÉKOZTATÓ

 A gépjárművek értékesítése közjegyző jelenlétében egy „csomagban” történik, a gépjárművek külön-külön történő megvásárlására nincs lehetőség.

A „csomag” (22 db gépkocsi) kikiáltási ára a gépjárművek piaci értékének 70%-a, összesen 10 866 100 Ft (bruttó)

 

Az árverési hirdetményben megjelölt gépjárművek megtekintésére mindenkinek lehetőséget biztosítunk a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Budapest XI. ker. Budafoki út 60. székhelyén az alábbi időpontokban:

 A gépjárművek 2016. szeptember 05-én 13:00 – 15:00 óra között, valamint az árverés napján 8:00 – 9:30 óra között, a helyszínen megtekinthetőek.

 Az árverés regisztrációhoz kötött. Az árverésen kizárólag az előzetesen regisztrált licitálok vehetnek részt. A regisztráció feltétele a szükséges okiratok, (pl.: cégkivonat, aláírási címpéldány, meghatalmazás, igazolványok, stb) bemutatása, melyről fénymásolatot készítünk. A regisztrációs során sorszámot adunk, amely a licitálás során a licitáló azonosítására szolgál.

 A regisztráció időpontja: 2016. szeptember 06. 8:00 – 09:30

 

 Az árverésen a nyitó licitár 10 866 100 Ft (bruttó)

 

Az első licitemelés 10.000 Ft-ra kerekítéssel történik, minden esetben felfelé.

A minimum licitemelés 10.000 Ft.

Az utoljára bemondott licitösszeggel és regisztrációs számmal eredményesnek nyilvánítjuk az árverést.

 

A győztes licitáló az árverésen elért licitösszeg (bruttó vételi ár) 10 %-át köteles azonnal postai csekken befizetni,  a fennmaradó összeget pedig 8 napon belül kiegyenlíteni.

Az árverést követően a vételi szándéktól elálló licitáló a 10 % előlegként befizetett összeget elveszíti, s helyébe a második helyen győztes licitáló lép, mint vevő.

A nyertes licitáló, a teljes vételár – azonnal, vagy 8 napon belül – kiegyenlítése után, átveheti a gépjárműveket, annak forgalmi okmányait, kulcsait, tartozékait, valamint kézhez kapja az adás-vételi szerződést, és részére kipostázzuk a számlát

 

Az árverést követően – a levezető – az esetleges kifogásokra rákérdez, a közjegyzőt nyilatkoztatja, hogy rendben lévőnek találta-e az árverés lebonyolítását, s amennyiben észrevétel, kifogás nem érkezik, az árverést befejezettnek nyilvánítjuk.

 

 

Bővebben...

 

2016. június 11-én a Kínai Közbiztonsági Minisztérium Ki- és Beléptetési Hivatalának hivatalos delegációját fogadta dr. Végh Zsuzsanna főigazgató Asszony. A Zhang Wei Hang főigazgató úr, politikai tanácsos által vezetett delegáció a magyarországi menekültügyi helyzettel, a 2015-ös év során alkalmazott válságkezelő intézkedésekkel ismerkedett meg, valamint helyszíni látogatást tettek a Hivatal Bicskei Befogadó Állomásán, ahol a gyakorlatban figyelhették meg a befogadó intézményben folyó munkát, az elhelyezett ügyfélkör körülményeit. Ezen felül hivatalos látogatást tettek az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Közép-európai Regionális Képviseletének budapesti irodájában is, ahol kétoldalú megbeszéléseket folytattak.

 

160711 Kínai delegáció

Fotó: BÁH

Bővebben...

 

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy július 1-én, pénteken a köztisztviselők és kormánytisztviselők napja alkalmából a Hivatal minden kirendeltsége zárva tart. Ügyintézésre ezt követően július 4-én, hétfőn lesz lehetőség a honlapunkon megtekinthető nyitvatartási időkben.

 

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

2016. június 28.

Bővebben...

 

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóság Pécsi Kirendeltségén 2016. június 17-én, pénteken, az ügyfélfogadás technikai okok miatt szünetel, a Kirendeltség zárva tart.

Megértésüket köszönjük.

 

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

2016.06.10.

Bővebben...

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal újabb három kollégáját helyezte ki Leszbosz szigetére az EASO görög Hotspot Operatív Terv keretében, ahol 2016. május 23. és július 1. között segítik munkájukkal a helyi Bevándorlási Hivatal munkáját „Az előzetes elfogadhatósági eljárás megvalósítása” című intézkedés keretében. Emellett egy kolléga az olaszországi Mienaoba kerül kihelyezésre az EASO olasz Hotspot Operatív Terv keretében, ahol 2016. május 23 és június 30. között segíti a helyi társszerv munkáját. A kiküldött szakértők munkájuk során szoros munkakapcsolatot tartanak fenn nem pusztán a regisztrációs folyamatot végző EASO nemzetközi csapatának tagjaival, hanem a görög és olasz rendőri erőkkel, és a nemzeti menekültügyi hatóságok munkatársaival is.

 

Az EASO és Görögország által tavaly aláírt Hotspot Operatív terv végrehajtása érdekében a Hivatal folyamatosan küld ki szakértő munkatársakat, aminek keretében mostanáig három alkalommal állított ki kontingenst (2015. április 21. és május 21. között az olasz Dublini Egység támogatására 1 fővel, 2015. október 29. és december 4., valamint 2016. február és március hónapokban szintén az olasz Dublini Egység támogatására 1-1 fővel, továbbá 2016. január 13. és február 12. között, valamint 2016. február 11. és március 11. között a Leszbosz szigetén működő görög hotspot támogatására 1-1 fővel) az olasz és görög Operatív Terv keretében.

 

BÁH, 2016. május 27.

Bővebben...

 

2016. május 23-án Magyarországra látogatott Dondiv Bold úr, a mongol Bevándorlási Hivatal főigazgatója. Látogatásának célja a két Hivatal között 2013. október 16. napján megújított Együttműködési Megállapodás bővítése volt annak érdekében, hogy tovább erősödjön a terrorizmus elleni hatékony nemzetközi együttműködés. A találkozón Mongólia Magyarországi Nagykövetségének részéről Batbayar Bolor, ideiglenes ügyvivő asszony és Ravdan Khanddorj., a Nagykövet titkára is részt vett. A delegáció részére a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság munkatársai tartottak szemléltető előadást, aminek során bemutattak egy Renault Master típusú kényszerszállító járművet és a magyar hatóság által használt kényszer eszközöket. Ezt követően okmánybiztonsági előadás megtartására került sor.

160523 honlapra - kicsi

Fotó: BÁH

2016. május 24. napján a mongol delegáció látogatást tett Kiskunhalason a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban, ahol dr. Mátó Róbert igazgató úr mutatta be az intézményt. A találkozó során előadást tartott Pelei Tímea, az Észak-alföldi Regionális Igazgatóság Menekültügyi Osztályának vezetője a menekültügyi őrizet jogintézményének hátteréről. A délután folyamán a delegáció látogatást tett Röszke Autópálya Határátkelőhelyen, ahol Dr. Nagy Balázs r.alezredes úr adott tájékoztatást a háromlépcsős ellenőrzési rendszerről. A küldöttség ezt követően megtekintette a stabil hőkamerás rendszer működését. Végül Dr. Seres József, Dél-alföldi Regionális Igazgatóság vezetője a Röszkei tranzit zónát mutatta be mongol partnereinknek.

 

BÁH, 2016. május 25.

Bővebben...

 

    Körmend, 2016. április 28., csütörtök (MTI) - Várhatóan május másodikán érkezhet Körmendre a helyi rendészeti szakközépiskola területén létesített, háromszáz ember átmeneti elhelyezésére képes ideiglenes befogadótáborba a migránsok első csoportja - jelentette be csütörtökön a körmendi városházán tartott sajtótájékoztatón Sipos Anikó, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal regionális igazgatója.

    Tájékoztatása szerint a nyitottan működő ideiglenes befogadótábor feltöltése folyamatosan zajlik majd attól függően, ahogy a Magyarországon menedékjogot kérő migránsok száma növekszik, illetve ahogy azt más befogadó állomások létszáma szükségessé teszi.
    Dukai Miklós, a Belügyminisztérium helyettes államtitkára a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a kormány kényszerhelyzetbe került a fokozódó migrációs nyomás miatt, ezért vált szükségessé, hogy ideiglenesen a körmendi befogadótábor működni kezdjen.
    Elmondta, a balkáni határzár ellenére növekszik az Európába beáramló migránsok száma, akik új útvonalakat keresnek maguknak.
    Ismertetése szerint Magyarországon idén már csaknem 12 ezer migráns nyújtott be menekültkérelmet, az Állampolgársági és Bevándorlási Hivatal munkatársai naponta több mint 200 kérelmet regisztrálnak, a befogadótáborokban, közösségi szállásokon és tranzitzónákban elhelyezettek száma jelenleg 1777 fő, ami több mint duplája a korábbinak.
    Hozzátette: a migránsok döntő többsége nem háborús övezetből érkezik, legnagyobb számban Pakisztánból, Afganisztánból és észak-afrikai országokból indulnak útnak. Magyarországot a migránsok továbbra sem tekintik célországnak, elsősorban Nyugat-Európa országaiba szeretnének eljutni.
    A helyettes államtitkár leszögezte: a magyar kormány mindent megtett annak érdekében, hogy megakadályozza az illegális migránsok bejutását az országba, létrehozta, majd megerősítette a déli határzárat, és felkészült arra is, hogy a magyar-román határon is kerítést építsen, valamint növelte a határőrizetben résztvevők létszámát, és technikai felszerelésükön is javított.
    A körmendi befogadótáborról szólva Dukai Miklós hangsúlyozta: annak ideiglenes jellegét mutatja, hogy sátrakat állítottak fel, a helyszínt pedig egy őrzött rendőrségi objektumban úgy igyekeztek kiválasztani, hogy az a helyi lakosság számára minél kisebb gondot okozzon.
    Sipos Anikó kiemelte: a körmendi ideiglenes befogadóintézményekbe kizárólag regisztrált menedékkérők kerülnek, akik előzőleg mindenféle orvosi szűrővizsgálaton átestek.
    Tiborcz János, Vas megye rendőrfőkapitánya leszögezte: a megye rendőrei fokozott létszámban, a készenléti rendőrökkel és polgárőrökkel megerősítve, szükség esetén a honvédséggel közösen látnak majd el szolgálatot nemcsak Körmenden, hanem az osztrák határig.
    Hozzátette: folyamatos kapcsolatban állnak és egyeztetnek a burgenlandi rendőrséggel és tartományi vezetéssel.
    Minden szükséges előkészületet megtettek annak érdekében, hogy Körmend lakossága ugyanazt a közbiztonságot élvezhesse, mint amit évtizedek során megszokott - mondta Tiborcz János.
    Bebes István (Fidesz), Körmend polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta: abban bíztak, hogy a körmendi tábornak csak a felállítására kerül sor, de nem lesz szükség annak igénybe vételére.
    Tudomásul kell azonban venni, hogy az a terület ahol az ideiglenes tábort létrehozták a Belügyminisztériumnak olyan területe, ahol a migrációval összefüggő feladatokat könnyebben meg lehet oldani - mondta.
    Emlékeztetett: jelezték azokat a kéréseiket, amelyek a közbiztonság megerősítését szolgálták, ezért fokozott rendőri jelenlét lesz a városban, folyamatosak lesznek az ellenőrzések, és szükség esetén kapnak segítséget a honvédségtől is.
    Bebes István kiemelte a helyi polgárőrség megerősítésének fontosságát és a helyi kamerarendszer kibővítésének szükségességét.
    Bejelentette: polgármesteri keretéből támogatja a polgárőrséget és a képviselő-testületben kezdeményezni fogja további támogatások megszavazását.
   160428 Körmend - MTI-Varga György

MTI Fotó - Varga György

bcsp \ bám \ bpt

MTI 2016. április 28., csütörtök 16:13

 

Bővebben...

 

2016. április 18-án délután Miskolcon a Városház térre érkezett a Magyar Honvédség "Toborzó Országfutás 2016" elnevezésű váltófutása. Az egész országot érintő 2016 km-es váltófutás miskolci állomásán a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövész Dandár Helyőrségi Zenekarának térzenéjével,  fegyver- és közelharc- bemutatókkal várták az érdeklődőket.

Innen úgynevezett VIP-futás indult a Hősök terére - a rendőrség, honvédség, önkormányzat, közigazgatási szervek képviselőinek részvételével -, ahol koszorúzással egybekötött megemlékezést rendeztek. A rendezvényen a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Észak-magyarországi Regionális Igazgatóságát dr. Szilágyi-Bali Zsófia igazgató-helyettes képviselte. 

A rendezvény célja a civil lakosság és a Magyar Honvédség kapcsolatának erősítésén, a katonai hivatás  és a sport népszerűsítésén túl az, hogy a résztvevők  közösen emlékezzenek a magyar nemzet számára fontos történelmi eseményekre, illetve a hazáért életüket áldozó katonahősökre.

Bővebben...

 

Nagy sikerrel zárult a BM országos meghívásos sakkcsapat bajnoksága.  A BÁH Sport és Szabadidő Egyesület szervezésében 2016. április 15-én rendezték meg az első országos BM meghívásos sakktornát a Hivatal központi épületének konferenciatermében.

A rendezvényt dr. Csire Péter a BÁH Személyügyi Főosztályának vezetője, a BÁH SE alelnöke nyitotta meg, majd Vincze P. Márton, a Rendészeti Szervek Kiképző Központjának Igazgatója, a Rendészeti Sportszövetség Ügyvezető Elnöke is köszöntötte a résztvevőket, melyen 12 csapat 36 versenyzője mérte össze tudását.

A svájci rendszerű verseny lebonyolításában Tatár-Kiss Szabolcs és Horváth Zsolt nemzetközi mesterek segédkeztek. A jó hangulatú, és a szakértő versenybizottság értékelése szerint színvonalas tornán nagy lelkesedéssel és sportszerű versenyzéssel vettek részt a rendészeti szervek reprezentánsai, akik 3 fős csapatokat alkottak.

Csapatverseny végeredménye az összesített pontszámok alapján
1. Büntetés-Végrehajtás Országos Parancsnoksága
2. Országos Vízügyi Főigazgatóság II.
3. Országos Vízügyi Főigazgatóság I.
4. Kalocsai Fegyház és Börtön
5. Nemzeti Nyomozó Iroda
6. Nemzetbiztonsági Szakszolgálat
7. Budapesti Rendőr-Főkapitányság
8. Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal
9. Budapesti Fegyház és Börtön
10. Készenléti Rendőrség
11. Békés megyei Rendőr-Főkapitányság
12. Közép-dunántúli Országos Büntetés-Végrehajtási Intézet

A csapatverseny és a különdíj elismeréseket a BÁH SE nevében Hős Sándor, a sportegyesület elnöke, és Dr. Csire Péter, általános alelnök adta át a díjazottaknak. A versenyen nem hivatalos jelleggel egyéni eredményeket is összesítettek az első táblás játékosok esetében, illetve díjazásban részesült a verseny egyetlen női indulója is. A résztvevők a rendezvény sikeres lebonyolítását követően reményüket fejezték ki, hogy a torna a jövőben rendszeresen megrendezésre kerül, melyben igény esetén sportegyesületünk is készséggel szerepet vállal.

 

Bővebben...

 

    Budapest, 2016. április 8., péntek (MTI) - A jelenlegi őrizeti körülmények mind az uniós, mind a magyarországi jogszabályi előírásoknak megfelelnek - hangsúlyozta a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) péntek délután az MTI-hez eljuttatott közleményében.

 

    A hivatal az abcúg hírportálon csütörtökön megjelent cikkre reagált, amelyben többek között azt írták, az Európába érkező menedékkérők a magyar menekültügyi rendszerben is hasonló körülmények között érzik magukat, mint ahonnan elmenekültek. A portál a Helsinki Bizottság és a Cordelia Alapítvány által végzett tanulmányára hivatkozva számos problémára, illetve hiányosságra hívta fel a figyelmet. Példaként kiemelték, hogy korlátozott az internethasználat, továbbá, hogy a menedékkérőkkel napi kapcsolatban lévő szakembereknek nincs speciális képzésük, s hogy a menekültügyi őrizetben dolgozóknak "gyakran nincs még alap angoltudása sem" - írta a portál.

A cikkben megszólalók szerint az idegenrendészeti vagy menekültügyi őrizetben a börtönre nagyon is emlékeztető körülmények között vannak a menekültek. A tanulmány szerint nincsenek pszichológusok és pszichiáterek a rendszerben.


    Reakciójában a BÁH kiemelte, hogy a tanulmányt megalapozó vizsgálatok egy része abban az időszakban végezték el, amikor Magyarország történetének legnagyobb menekültügyi nyomásának volt kitéve. "Ebből következően téves és esetenként megalapozatlan következtetések levonását tükrözi az anyag" - jegyezték meg. Ráadásul - mint kiemelték - a jelentés tényszerűtlen megállapításokat is tartalmaz, mint például hogy a békéscsabai telephely nem akadálymentesített, holott a földszinten található kifejezetten mozgáskorlátozottak igényeinek ellátására kialakított szoba.

Ráadásul - mint írták - a Menekültügyi Őrzött Befogadó Központ Békéscsabai és Kiskunhalasi telephelyén több éve, uniós támogatással a - jelentést jegyző - Cordelia Alapítvány szakorvosa is jelen van és nyújt szakorvosi ellátást.


    A BÁH szerint félrevezető az a megállapítás, hogy a menedékjogi törvény nem sorolja a különleges bánásmódot igénylők közé az emberkereskedelem áldozatát, mert a jogszabály példálózó jellege (nemi erőszak, pszichikai, fizikai vagy szexuális erőszak más súlyos formáját elszenvedett személy) ezt a kategóriát is magába foglalja. Ezen felül - mint kiemelték - a magyar idegenrendészeti szabályozás különleges elbánást és támogatási lehetőségeket biztosít az emberkereskedelem áldozatainak.


    Kitértek továbbá arra is, hogy a menekültügyi hatóság munkatársai képzését jogszabály írja elő. Ennek az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (EASO) által kidolgozott képzések megtartása révén tesz eleget a hivatal. Kiemelték továbbá, hogy a menekültügyi döntéshozók, továbbá a menekültügyi őrzött befogadó központokban dolgozó szociális munkásokkal szemben felvételi követelmény legalább egy idegen nyelv kellő szintű ismerete. Ezen felül - mint megjegyezték - a munkatársak között nem csak angol, német és francia, de arab nyelvet beszélő is van.


    A megfelelő szakorvosi ellátás hiányára reagálva a BÁH azt írta: a különleges bánásmódot igénylő emberek jogszabály alapján egyéni helyzetükre tekintettel szakorvosi vélemény alapján térítésmentesen jogosultak az egészségi állapotukra figyelemmel indokolt egészségügyi szolgáltatások igénybevételére, rehabilitációs, pszichológiai, valamint klinikai szakpszichológiai ellátásra, továbbá pszichoterápiás kezelésre.


    A BÁH cáfolta továbbá, hogy a menedékkérők nem kapnak ügyükről, illetve az eljárásról tájékoztatást. Mint kifejtették: a menekültügyi hatóság az eljárás során a kérelmező anyanyelvén vagy más, általa értett nyelven tájékoztatást kap. Emellett a menekültügyi hatóság rendszeresen tart ügyfélfogadást, ahol a kérelmezők nem csak az általános eljárásról, hanem saját ügyükről is bármikor tájékoztatást kaphatnak - hangsúlyozta a BÁH.


    A hivatal közleményében kiemelte azt is, hogy a menekültügyi őrzött befogadó központban biztosított az intézményen belüli szabad mozgás, valamint a külvilággal való kapcsolattartás (így internet és nyilvános telefon is van). Az viszont gyakran előfordult, hogy maguk az intézményben tartózkodók rongálták meg illetve tették használhatatlanná a kapcsolattartásra szolgáló berendezéseket, számítógépeket - írta a BÁH.

 

bkdi \ hgp

MTI 2016. április 8., péntek 18:06

Bővebben...

 

A Vietnámi Közbiztonsági Minisztérium Bevándorlási Hivatalának vezetőit fogadtuk Hivatalunkban 2016. március 22-23. között. A delegációt Vu Thanh Binh altábornagy úr, a Vietnámi Közbiztonsági Minisztérium Nemzetbiztonsági Hivatalának helyettes vezetője vezette. A delegáció tagjai voltak továbbá Le Xuan Vien vezérőrnagy úr, a Bevándorlási Hivatal főigazgatója, Dang Van Phuong főosztályvezető-helyettes úr, az Idegenrendészeti Főosztály helyettes vezetője, Nguyen Thi Binh Phuong parancsnokhelyettes asszony, a Hanoi Nemzetközi Repülőtér helyettes vezetője, valamint Nguyen Thu Thuy kisasszony, a Nemzetközi Együttműködési Osztály munkatársa.

160323 vietnami megallapodas - honlap

(Fotó: BÁH)

 

Hivatalunk részéről a delegációt dr. Végh Zsuzsanna főigazgató asszony, dr. Kiss Attila általános főigazgató-helyettes úr, valamint dr. Konyhás Szilvia idegenrendészeti igazgató asszony fogadta. A találkozón a felek megvitatták a két Hivatal jelenlegi és jövőbeni együttműködési lehetőségeit, a magyar fél bemutatatta a Hivatal által végzett idegenrendészeti munkát. A felek ezt követően együttműködési megállapodást írtak alá, ünnepélyes keretek között.

 

Bővebben...

 

 

Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc alkalmából rendezett ünnepségen sor került elismerések átadására.

Március 15-e alkalmából, a kimagasló szakmai tevékenységükért miniszteri elismerésben és egyéb jutalomban részesültek a Hivatal alábbi munkatársai:

 

Nagy Diána Zsófia - Közszolgálati Érdemjel arany fokozat

Szolnoki Istvánné - Közszolgálati Érdemjel ezüst fokozat

Kozma Zoltán - ajándéktárgy

Ludmann Csabáné - ajándéktárgy

Kállai Zsuzsanna - ajándéktárgy

Dr. Mágó Barbara – Miniszteri Elismerő Oklevél

 

A díjazottaknak ezúton is gratulálunk, munkájukhoz további sok sikert kívánunk!

Bővebben...

 

2016. március 17. 17:45

Minden pontban a magyar kormány érvelésének helyt adva döntött az Európai Unió Bírósága egy pakisztáni bevándorló ügyében, hazánk a dublini rendszer keretében is joggal küldhet vissza biztonságos harmadik országba migránsokat.

A kormány tavaly júliusban a  hazánkra nehezedő migránsáradatot érzékelve - számos, Magyarország védelmét szolgáló intézkedés között - rendeletben rögzítette a nemzeti szinten biztonságosnak nyilvánított származási országok és biztonságos harmadik országok listáját, eszerint biztonságos származási országnak és biztonságos harmadik országnak minősül számos más állam mellett Szerbia is, amelynek ebben a konkrét - tavaly augusztusra visszavezethető - ügyben is jelentősége van.

Az Európai Unió Bírósága a 2016. március 17-én a C-695/15. PPU. számú, Shiraz Baig Mirza kontra Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ügyben kihirdetett ítéletében - a magyar kormány érvelésének minden pontban helyt adva - rögzítette, hogy megfelel a Dublin III rendeletnek és a vonatkozó menekültügyi irányelveknek a magyar szabályozás és annak gyakorlati alkalmazása, amely lehetővé teszi a dublini rendszer keretében átvett kérelmezők tekintetében is az úgynevezett elfogadhatatlansági vizsgálatot. Elfogadhatatlannak minősül többek között akkor is egy kérelem, ha a kérelmező úgynevezett biztonságos harmadik országból érkezett, és mégis menekültügyi kérelmet ad be egy tagállamban.

A magyar hatóságok tehát a dublini átvételt követően is jogszerűen vizsgálhatják a biztonságos harmadik ország elvének alkalmazhatóságát, és a feltételek teljesülése esetén jogszerűen rendelik el a kérelmező kiutasítását ezen, számára biztonságos országba.

Az ítéletben egy olyan pakisztáni állampolgárságú személy érintett, aki 2015 augusztusában illegálisan lépett be Szerbia irányából Magyarország területére. Először nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtott be a magyar hatóságoknál, majd a magyar eljárás végét meg nem várva, engedély nélkül a Cseh Köztársaságba távozott. A cseh hatóságok a fenti körülmények nyomán megindult dublini eljárás keretében átadták őt a magyar hatóságoknak a kérelme elbírálása céljából. A magyar hatóságok a kérelmet elfogadhatatlanként elutasították, és kiutasították a pakisztáni állampolgárt Szerbiába, amelyet biztonságos harmadik országnak tekintenek. A kérelmező e döntés ellen bírósághoz fordult.

Az ügyben eljáró Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság - felfüggesztve eljárását - 2015 decemberében előzetes döntéshozatali kérdéssel fordult a Bírósághoz iránymutatást kérvén elsősorban a tekintetben, hogy vajon a dublini rendszer keretében történő átvétel után is jogosult-e még a tagállam annak vizsgálatára, hogy a nemzetközi védelmet kérő személy biztonságos harmadik országból érkezett-e.

Ítéletében a Bíróság rögzíti: az a tény, hogy valamely tagállam, betartva a dublini szabályokat, mint felelős tagállam átvesz egy kérelmezőt egy másik tagállamtól (tehát ha például egy olyan személy kerül vissza az első kérelme benyújtásának helyére, aki onnan az eljárás befejezését be nem várva, engedély nélkül távozott), nem képezi akadályát annak, hogy ezt követően a felelős tagállam a kérelmezőt a Dublin III rendeletnek megfelelően biztonságos harmadik országba küldje.

(www.kormany.hu; Igazságügyi Minisztérium)

Bővebben...

 

Tisztelt Ügyfelünk!

 

Tájékoztatjuk, hogy a Hivatal az elmúlt időszak tapasztalatai alapján fejlesztette honlapjának (http://www.bevandorlas.hu/) időpontfoglaló rendszerét. Ennek köszönhetően a jövőben az egyes ügytípusokhoz és az ügyintézésre jelentkezők számához (1 fő; 2-3 fő; 4 vagy több fő) igazodik a foglalás időtartama, 15 és 180 perc közötti időtartamok megadásával, ami a valós ügyintézési időt képezi le. Az Ügyfelek rendszerhez való jobb hozzáférését szolgálja, hogy a jövőben egy regisztrációval egyszerre maximum három foglalás lesz lehetséges. Amennyiben időmúlás vagy visszavonás miatt egy foglalás érvényét veszti, újabb foglalás tehető ugyanazzal a regisztrációval.

Szintén újdonság lesz, hogy a foglalás véglegesítéséhez a jövőben meg kell adni annak az Ügyfélnek a nevét, aki ügyintézésre a Hivatalban megjelenik. A foglalás csak az Ügyfél nevének megadásával lesz véglegesíthető. Amennyiben a foglaláson szereplő név nem egyezik az ügyintéző előtt megjelenő Ügyfél nevével, az Ügyfélnek sorszámot kell húznia a Kirendeltség bejáratánál elhelyezett automatából. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy lezárt, véglegesített foglalást továbbra sincs mód újból megnyitni, így az Ügyfél neve sem módosítható a véglegesítés után.

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfelünket, hogy a differenciált ügyintézési időtartamok foglalási rendszerbe való bevezetése miatt a 2016. március 11-e utánra szóló, egységesen 30 perces időtartamokkal számoló, korábban véglegesített foglalásokat a Hivatal törli. Kérjük, hogy a fent jelzett dátum utánra szóló foglalásokat újítsák meg az időpontfoglaló rendszerünkben. Egyben felhívjuk tisztelt figyelmüket, hogy kirendeltségeinken továbbra is lehetőség van időpontfoglalás mellőzésével ügyet intézni a helyszínen való személyes megjelenéssel és sorszám húzásával.

Bízunk benne, hogy továbbfejlesztett időpontfoglaló rendszerünk elnyeri tetszésüket, segíteni fogja a tervezhető, gördülékeny ügyintézést és a lehető legtöbb Ügyfelünknek teszi lehetővé, hogy online időpontfoglalás használatával tegye tervezhetővé ügyei intézését Hivatalunkban.

 

Szíves együttműködésüket köszönjük.

 

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Bővebben...

 

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Hivatal Kirendeltségei 2016. március 14-én és március 15-én zárva tartanak.

Szíves megértésüket köszönjük!

 

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Bővebben...

 

A Magyar Rendészettudományi Társaság (a továbbiakban: MRTT) Migrációs Tagozata, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (a továbbiakban: BÁH), valamint a BÁH Tudományos Tanács közös pályázatot hirdet olyan pályamunkák elkészítésére, amelyek az állampolgárság, a menekültügy, a legális és illegális migráció történetével, aktuális kérdéseivel, a nemzetközi és hazai jogi szabályozásával, a jogalkalmazás gyakorlati kérdéseivel és problémáival foglalkoznak.

A pályázat részleteiért kérjük, kattintson ide.

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Bővebben...

 

Rendkívüli év volt a tavalyi, soha nem látott mértékű migrációs nyomás érte el Magyarországot - mondta Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) főigazgatója sajtótájékoztatón.

Közölte, bár korábban a nemzetközi fórumokon jelezték, hogy a balkáni útvonal jelentősége növekedni fog az illegális migrációban, az Európai Unió döntéshozói nem láttak komoly kockázatot ezekben a jelzésekben. Tavaly azonban kirívó növekedést lehetett tapasztalni: a tiltott határátlépők száma a 414 ezret is meghaladta.

Végh Zsuzsanna elmondta: a nyugat-balkáni útvonalon érkező illegális migránsok között voltak, akik válságövezetből érkező valódi menekültek voltak, és voltak, akik gazdasági okból indultak útnak.

 

Kép letöltése

1

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

 

Hozzátette, hogy az év első felében még szinte "együtt haladt" a menedékjogi kérelmek előterjesztésének száma az idegenrendészeti eljárásokéval, a nyár elején azonban az olló szétnyílt, az illegálisan érkezők már nem nyújtottak be menedékjogi kérelmet, sőt kifejezetten megtagadták az együttműködést a hatóságokkal, nem működtek közre a regisztrációban sem.

A főigazgató kifejtette: a novemberi adatok szerint Magyarország a második legtöbb menedékjogi kérelmet (177 ezret) regisztrálta tavaly az Európai Unióban, az ezer lakosra jutó menedékkérők számát tekintve pedig az első volt a 28 tagállam között.

A legtöbben a Közel-Keletről, Ázsia középső és déli részéből, Afrika északi és középső részéből, valamint a Nyugat-Balkánról érkeztek. A legtöbb kérelmező szíriai volt - vagy annak vallotta magát -, valamint afgán, koszovói, pakisztáni, iraki, ők együtt tették ki az összes kérelmező kilencven százalékát. Az év elején még elsősorban koszovóiak jöttek, később a válságövezetből ékezők kerültek túlsúlyba.

A korábbi évekhez viszonyítva nőtt a kísérő nélküli kiskorúak száma, tavaly 8 ezret regisztráltak, nagyon sokan közülük rövid időn belül elhagyták az országot.

A menedékjogi kérelmek ügyében indult eljárások döntő hányadában - 152 ezer ügyben - meg kellett szüntetni az eljárást, mert a menedékkérő ismeretlen helyre távozott. Nemzetközi védelemben az érdemben lefolytatott eljárások 15 százalékában részesítették a kérelmezőt, elsősorban szíriaiakat, afgánokat, szomáliaiakat.

A BÁH mintegy 5,5 milliárd forintot fordít kifejezetten a menekültek ellátására, élelmezésére, egészségügyi ellátására, járandóságuk folyósítására.

Kép letöltése

2

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

 

A főigazgató közölte: törekedtek az ujjnyomatok rögzítésére, a nemzetközi adattárba továbbítására, biometrikus fotók elkészítésére, a személyes adatok nyilvántartásba vételére, valamint a befogadóállomások kapacitásának növelésére is.

Emlékeztetett: szeptember 16-án zavargások voltak Röszkén, holott a migránsok a zavargások helyszínétől néhány méterre kérhették volna a menedékjogot a tranzitzónában, ám mégsem tették.

Jelezte: a kormányzati intézkedések - a megváltoztatott jogszabályok, az ideiglenes műszaki határzár, a zöldhatár lezárása, a tranzitzónák kialakítása, a menedékjogi szabályok módosítása - nyomán "átmenetileg megoldódott a migrációs problémahalmaz", átalakult a migrációs útvonal, jelenleg elkerüli az országot a migrációs áramlás. Visszaesett az illegális határátlépők száma, az év utolsó két hónapjában alig ezer elfogás volt. Jelentősen visszaesett a menedékkérők száma is, 5500 körülire, három hónap alatt nem érte el azt a számot, amit nyáron két-három hét alatt.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a kormány az első perctől kezdve határozott migránspolitikát folytatott, az első között intézkedett a veszély elhárítására. Az intézkedésekkel pedig nemcsak Magyarország, hanem az EU határait is megvédték.

Jelezte: amíg 2015-ben a hivatal induló költségvetése 9,7 milliárd forint volt, a kormány év közben további 10 milliárd forintot adott a BÁH-nak. Megjegyezte: sajnálatos, hogy az EU sokkal kevesebb támogatást adott Magyarországnak, mint más érintett uniós országoknak.

Hangsúlyozta: a jogszabály-módosítások lehetővé tették, hogy a menedékügyi eljárásokat gyorsabban, szigorúbban lehessen lefolytatni. Az államtitkár sikeresnek és eredményesnek minősítette a hivatal munkáját, megjegyezte azonban, hogy "ébernek kell lennünk", mert a migrációs válság nem oldódott meg, nem tudhatjuk, hogyan alakul a helyzet.

Kép letöltése

3

Fotó: Botár Gergely/kormany.hu

 

Felhívta a figyelmet arra, hogy még mindig migránsok ezrei érkeznek Görögország felől, és amíg az EU nem tudja elérni a görög határ védelmét, addig a probléma nem szűnik meg. Utalt arra, hogy előrejelzések szerint idén egymillió illegális migráns érkezhet Európába.

Azzal kapcsolatban, hogy Ausztria visszaállította a határellenőrzést, kérdésre válaszolva kifejtette: ez azt mutatja, rájöttek arra, hogy nem tudják fenntartani korábbi álláspontjukat. A döntés még friss, a tapasztalatokat értékelni fogják, de az biztos, hogy az ellenőrzés lassítja az Ausztriába jutást - tette hozzá.

Kérdésre válaszolva Végh Zsuzsanna elmondta: az EU többi tagállama is küzd azzal a problémával, hogy "eltűnnek" a menedékkérők a hatóság szeme elől, emiatt kevés a visszaküldés, és ha visszaküldik is őket - például Magyarországra -, a migránsok ott is eltűnnek, "bolyonganak az EU tagállamai között".

A kiskunhalasi befogadóállomáson történtekkel kapcsolatban hangsúlyozta: tavaly is több mint száz rendkívüli esemény volt ilyen intézményekben, ezeket minden esetben kivizsgálják, így tesznek most is.

2016. január 18. 14:52

(MTI)

 

Bővebben...

"Zárva" feliratú táblát helyeztek el szerdán a debreceni menekülttábor kapuján, ezzel hivatalosan és jelképesen is bezárták a menekültek helyi befogadóállomását, amely húsz éven át működött a városban.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a tábor bezárása alkalmából tartott rendezvényen felidézte, hogy a debreceni táborban megnyitása óta 73 ezer ember fordult meg, előbb délszláv, majd többségükben afgán, iraki, szír és koszovói migránsok. Debrecenben jó együttműködéssel, szervezett, profi munka folyt a tábor működtetése során - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve: biztonsági határzárral, jogi védelemmel és élőerő alkalmazásával "megvédtük az országot, most elkerülnek bennünket a migránsok, de tőlünk délre naponta több ezren jönnek Európába". A veszély tehát nem múlt el, s újabb veszély fenyeget: a betelepítési kvóta, amely a bűnözés és a terrorizmus szempontjából is további veszélyt jelent - hívta fel a figyelmet Kontrát Károly. Az államtitkár ezért fontosnak nevezte: minél többen írják alá a Fidesz betelepítési kvóta-ellenes kezdeményezését, hogy a kormány fellépését támogatva, a közös eredmény részesei lehessenek.

Kép letöltése

151217 Debrecen

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

 

Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője azt mondta, Debrecen az elmúlt években jól vizsgázott szolidaritásból és emberiességből, ugyanakkor az intézmény bezárása jó megoldás, mert "ma a határokat kell megvédeni, nem táborokat építeni Európa-szerte". A kormánypárti politikus szerint akkor nőtt meg rohamosan a migránsok száma, amikor az Európai Unió megtiltotta, hogy a menekültügyi eljárás idejére menekültügyi őrizetbe vegyék a migránsokat. Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben 2500-3000 menekült érkezett egy év alatt az országba, 2013-ban már 18 ezer, 2014-ben 43 ezer, 2015-ben pedig több mint 300 ezer.

Kósa Lajos szerint ehhez hozzájárultak "felelőtlen európai uniós politikusok", akik azt üzenték a migránsoknak: "itt tárt karokkal várunk benneteket". A frakcióvezető elmondta azt is, hogy a világ 110 országából érkeznek menekültek Európába, s jelenleg 38 millió körüli ember él táborokban. Európa képtelen megoldani a világ szegénységének problémáját" - jegyezte meg, emlékeztetve arra is, hogy Európa déli országaiban is nagy a munkanélküliség. Kifejtette: a magyar kormányt, a magyar parlamentet dicséret illeti, helyesen kifogásolják az egész uniós migrációs politikát. "Meg kell védeni a határokat, a betelepítési kvóta minden hazai és nemzetközi joggal ellentétes" - tette hozzá. "Szemforgatók és erkölcstelenek az európai politikusok, azt hangoztatják, amit maguk sem tartanak be" - mondta, hozzátéve: "Magyarország demokratikus, szolidáris, nyitott ország, s talán az egyetlen, amely betartja a schengeni és a dublini egyezményeket". "A határokat kell megvédeni, nem táborokat építeni Európa-szerte" - nyomatékosította Kósa Lajos.

Kép letöltése

151217 Kontrát - Debrecen

Magyarország demokratikus, szolidáris, nyitott ország, s talán az egyetlen,

amely betartja a schengeni és a dublini egyezményeket

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

 

Papp László, Debrecen polgármestere köszönetet mondott a kormány következetes migrációs politikájáért, amely lehetővé tette a városban biztonsági kockázatot jelentő tábor bezárását. Megemlítette, hogy 1995. augusztus 11-én, a Horn-kormány, illetve Kuncze Gábor belügyminisztersége idején nyitotta meg kapuit a befogadóállomás, és húsz év kellett ahhoz, hogy megszűnjön. Emlékeztetett arra, hogy a tábor bezárásáról májusban, a Modern városok program aláírásakor állapodtak meg Orbán Viktorral, s a miniszterelnök és a kormány következetes migrációs politikája eredményeként kerülhet most a "zárva" tábla a tábor kapujára.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a www.kormany.hu Sajtószobában.

(2015.12.16., MTI; Belügyminisztérium)

Bővebben...

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságának Kirendeltségei (I-II-III-IV-V. számú Kirendeltségek) 2015. december 31. napján (csütörtökön) és 2016. január 01. napján (pénteken) zárva tartanak.

A 2015. évben az utolsó ügyfélfogadási nap 2015. 12. 30-án (szerdán) lesz, mely napon a nyitvatartási idő a csütörtöki rend szerint alakul, azaz 8:30 és 13:00 között tudják kirendeltségeinken ügyeiket intézni.

A 2015. 12. 31. napjára interneten foglalt időpontokkal kapcsolatban kérjük, hogy a kinyomtatott időpontfoglalásokat legyenek szívesek magukkal hozni és azt kollégáink 2015. 12. 30-án figyelembe fogják venni.

Megértésüket és együttműködésüket köszönjük, továbbá békés, boldog karácsonyt és sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk Önöknek!

 

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságának munkatársai

Bővebben...

      

 

 

PR 13/2015

2015. július 8.

 

Az EASO éves jelentése az EU menekültügyi helyzetéről

 

Az EASO ma adta ki évenkénti referenciajelentését: a 2014-es éves jelentést az Európai Unió menekültügyi helyzetéről. A jelentés célja, hogy átfogó képet adjon a menekültügy helyzetéről az EU+ országaiban (az uniós tagállamok, Norvégia és Svájc): ennek érdekében megvizsgálja az EU-hoz benyújtott, nemzetközi védelem iránti kérelmeket, elemzi a kérelmekre és a határozatokra vonatkozó adatokat, és külön figyelmet fordít a nemzetközi védelmet kérők leggyakoribb származási országainak némelyikére.

 

2014-ben az EU+ országaiban több mint 660 000 nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be, ami az uniós szintű adatgyűjtés 2008-as megkezdése óta a legmagasabb szám. A nyilvántartásba vett menedékkérők között a legnagyobb számban Szíria, a nyugat-balkáni országok (együttvéve) és Eritrea állampolgárai képviseltették magukat. A legfőbb fogadó országok Németország, Svédország, Olaszország, Franciaország és Magyarország voltak. 2014 végére több mint 500 000[1] ember várta a menedékjog iránti kérelméről szóló határozatot az EU+ országaiban; a függőben lévő kérelmek mennyisége 2013-hoz képest +37%-kal nőtt. A nyugat-balkáni országok állampolgáraitól beérkezett kérelmek száma elérte a 110 000-et, és ezen belül jelentős volt a Szerbiából és Koszovóból benyújtottak aránya. Az EU+ számára az egyik legnagyobb kihívást 2014-ben a Szíriában fennálló válság jelentette, mivel a szíriai állampolgároktól érkező kérelmek száma meghaladta a 128 000-et. Afganisztán tavaly is a kérelmezők egyik fő származási országa maradt; a 2014. évre eső 42 745 kérelem 2013-hoz képest 53%-os növekedést jelentett. Ugyancsak Afganisztánhoz tartozott az EU+ országaiban menedéket kérő, kísérő nélküli kiskorúak legmagasabb aránya (6155 fő). Több mint 14 000 ukrán kérelmező volt, ami a 2013. évhez képest tizenháromszoros növekedést mutat.

A jelentés 2014 legfontosabb menekültügyi vonatkozású fejleményeit is megvizsgálja: idetartozik a földközi-tengeri akció-munkacsoport, a tagállamok befogadási kapacitásai, a nemzeti menekültügyi rendszerek fejleményei és az EASO támogatása. Az EASO többek között folytatta a Görögországnak, Olaszországnak, Bulgáriának és Ciprusnak nyújtott operatív támogatást, sikeresen lebonyolított több kísérleti közös feldolgozási projektet és az illegális migránsok segítése tárgyában Máltával és Olaszországgal indított projektet. Az EASO több mint 2800 menekültügyi és befogadási tisztviselő részére biztosított képzést. Az EASO külügyi dimenziójához tartozó tevékenységeiben több állam is részt vett, köztük Törökország, Szerbia, Jordánia, Marokkó és Tunézia. Az EASO emellett új statisztikai adatgyűjtést indított a korai előrejelző és készültségi rendszere (EPS) keretében, amely az Eurostattól rendelkezésre álló információk kiegészítéseként havi szinten fogadja az összes EU+ állam adatközlését.

A 2015-re vonatkozó legfrissebb számadatok azt mutatják, hogy a nemzetközi védelem iránti kérelmek száma tovább emelkedik. Az idei év első 5 hónapjában az előző év ugyanezen időszakával összehasonlítva 68%-kal nőtt a nemzetközi védelem iránti kérelmek száma az EU+ országaiban. Ehhez az is hozzátartozik, hogy 2014-ben 43%-kal emelkedett a kérelmek száma 2013-hoz képest. Úgy tűnik, hogy 2015-ben új tendenciák kezdtek megjelenni. 2015. márciusig nagyon magas volt a koszovói menedékkérők száma. 2015. január és május között Koszovó volt az EU+ országaiban nyilvántartásba vett kérelmezők legfőbb származási országa, Szíriát is megelőzve. Ez annak ellenére alakult így, hogy a szíriai kérelmezők száma magasabb volt a 2014. év ugyanezen időszakában feljegyzettnél. Az elmúlt hónapokban jelentősen emelkedett az afgán kérelmezők száma is. Az EU+ országaiban 2015. január óta jelentősen emelkedett azoknak a kérelmezőknek a száma is, akik kísérő nélküli kiskorúnak vallják magukat. Leggyakrabban Afganisztánból, Eritreából, Szíriából és Szomáliából származtak, és legnagyobbrészt Svédország, Ausztria, Németország és Olaszország fogadta őket.

További felvilágosításért az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatalnál forduljon Jean-Pierre Schembri úrhoz az alábbi e-mail címen: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

A jelentés fő megállapításait tartalmazó magyar nyelvű dokumentumot itt találja.

A jelentés teljes szövegét itt olvashatja el, angol nyelven.

A jelentés elkészítéséről szóló videót itt találja.

 



[1] Ez a szám a fellebbezéseket is tartalmazza.

Bővebben...

 

 

PR 07/2015

2015. május 19.

 Az EASO közzéteszi a magyar menekültügyi rendszerrel kapcsolatos jelentését

 

Tekintettel a Magyarországra érkező menedékkérők magas számára (amely 2014 utolsó negyedévében indult növekedésnek) az EASO feltérképezte a magyar menekültügyi rendszer működését. Tagállami, illetve EASO szakembereiből álló szakértő csoportok vizsgálták meg a magyar rendszer intézményi és jogi kereteit, valamint a működéssel kapcsolatos eljárásait annak érdekében, hogy átfogó képet alkothassanak a menekültügyi és befogadási rendszer működéséről. Az EASO a jelentést követően együtt fog működni a magyar hatóságokkal, annak érdekében, hogy felmérje a rendszer szükségleteit, és kész további támogatásokat nyújtani Magyarország számára a közeljövőben is.

 

A magyar Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal felhívására az EASO egy missziót szervezett Magyarországra (2015. március 16-20. között) azzal a céllal, hogy feltérképezze a magyar menekültügyi rendszert. A misszióra 2014 utolsó hónapjaiban Magyarországra beáramló nagyszámú menedékkérő megjelenése miatt került sor. Az adatokat Magyarország szolgáltatta az EASO számára, a Korai figyelmeztető és Készenléti rendszer adatgyűjtése keretében, amely nagyarányú növekedést jelzett elsősorban a koszovói menedékkérők körében (noha nagy számban jelentek meg a szír és afgán kérelmezők is). Ezen személyek túlnyomó többsége illegálisan lépte át a szerb-magyar határt, menedékkérelmet nyújtottak be, majd hallgatólagosan visszavonták a kérelmüket és átutaztak egy másik EU országba, ahol ismételten nemzetközi védelem iránti kérelmet nyújtottak be. A 2014-ben regisztráltak száma (több mint 42.000 fő menedékkérő), több mint kétszeresen meghaladta a Magyarországon valaha bejegyzett legmagasabb menedékkérő számot[1] (mióta 2008-tól megindult az EU szintű adatgyűjtés a nemzetközi migrációval kapcsolatosan). Miközben a koszovói menedékkérők száma a normál szintre esett 2015 februárja óta, a szír és afgán kérelmezők száma folyamatosan emelkedik.

 

A misszió célja, amelyet az EASO és a tagállamok (Ausztria, Németország, Lengyelország, Románia, Szlovákia és Svédország) szakemberei végeztek, az volt, hogy feltérképezze az intézményi és gyakorlati működését a magyar menekültügyi és befogadó rendszernek, azaz vizsgálták az eljáráshoz való hozzáférést, az elsőfokú eljárásokat, befogadást és őrizetet a szükségletek felmérése alapján. A korábban nemzetközi védelmet kérelmező visszatérőkkel kapcsolatos bizonyos aspektusokat is vizsgáltak.

 

Az EASO és tagállami szakértőket csoportokba osztották, amelyek a következő feladatkörökre összpontosítottak: menekültügy, regisztráció, befogadás. A csoportok végiglátogatták a BÁH Regionális Igazgatóságait és más, ebben a rendszerben fontos szerepet játszó nemzetközi szervezet irodáit. A szakemberek találkoztak a magyarországi UNHCR, a magyar Helsinki Bizottság és más nem kormányzati szervek képviselőivel. A csoportok nem foglalkoztak a nemzetközi védelmet kérelmezők konkrét ügyeivel. Ez a jelentés nem a magyar menekültügyi és befogadó rendszer EASO általi értékeléseként értelmezendő, hanem a rendszer működésének részletes leírása.

 

Gyors linkek: https://easo.europa.eu/wp-content/uploads/Description-of-the-Hungarian-asylum-system-18-May-final.pdf

 

Minden további információ beszerezhető az Európai Menekültügyi Támogatási Hivataltól. Kapcsolattartó: Jean-Pierre Schembri, e-mail címre: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.



[1] A legmagasabb szám 2013-ban volt, 18.900 kérelmező.

Bővebben...

­­­­­­­­­­­­­­

 

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2015. április 1-től a hazai anyakönyvi ügyekben eljáró hatóság Budapest Főváros Kormányhivatala.

Elérhetőség: 1075 Budapest, Károly krt. 11.

Telefonszámok:

Egyszerűsített honosítási eljárást követő hazai anyakönyvezési ügyekben: (06 1) 323 3168

Egyéb hazai anyakönyvi ügyekben: (06 1) 323 3176

A Kormányhivatal email címe: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az ügyfélfogadás rendje: szerda 8.30-12.00

 

Tisztelt Ügyfeleink! 

Hívásaikat a fenti telefonszámokon folyamatosan fogadják Budapest Főváros Kormányhivatalának hazai anyakönyvi osztályai. Mivel a Kormányhivatal vonalai túlterheltek, kérjük, hogy hívásukat ismételjék meg többször is, amíg el nem érik a munkatársakat, akik rögzítik kérdéseiket és panaszaikat.

A Kormányhivatal minden megkeresésre válaszol.

Türelmüket köszönjük!

Budapest Főváros Kormányhivatala,  Építésügyi és Örökségvédelmi, Hatósági, Oktatási és Törvényességi Felügyleti Főosztály; Honosított és Hazai Anyakönyvi Ügyek Osztálya 1-2.

 

Bővebben...

 

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság III. és V. számú Kirendeltsége a 1075 Budapest, Károly körút 11. szám alól a 1135 Budapest XIII., Szegedi út 35-37. szám alá költözik. A költözés miatt a két kirendeltség március 23-án, hétfőn és 24-én, kedden zárva tart.

Március 25-től, szerdától a szokásos ügyfélfogadási időben várjuk az ügyfeleket a 1135 Budapest XIII., Szegedi út 35-37. szám alatt (Twin Office Center Irodaház).

Bővebben...

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által működtetett

Panasziroda

 

Elérhetőségei

Cím: 1117 Budapest, Budafoki út 60., "A" épület földszint, ügyfélfogadó

Levelezési cím: 1903 Budapest, Pf. 314.

Tel: (+36 1) 463 9118

E-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadási idő

Szerdánként 8:30-11:00

 

A Panasziroda illetékességéről, hatásköréről valamint az ügyintézés rendjéről itt tájékozódhat.

Bővebben...

Tisztelt Ügyfeleink!

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy az ünnepek alatt budapesti kirendeltségeink nyitva tartása az alábbiak szerint alakul:

 

December 22., hétfő:              13:00 – 18:00 (a megszokott 8:30 – 13:00 helyett)

December 23., kedd:               8:30 – 13:00 (a megszokott 13:00 – 18:00 helyett)

December 24., szerda:             szünnap

December 25., csütörtök:         szünnap

December 26., péntek:             szünnap

 

December 29., hétfő:                8:30 – 13:00

December 30., kedd:                13:00 – 18:00

December 31., szerda:              az adott kirendeltség szerdai nyitva tarása szerint

Január 1., csütörtök:                 szünnap

Január 2., péntek:                     szünnap

 

Köszönjük szíves megértésüket !

Bővebben...

 

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2014. december 10. napjától a hazai anyakönyvezési ügyekkel kapcsolatos ügyfélfogadás helye megváltozik, az ügyfélfogadás ideje változatlan!

Ügyfélfogadás új helye:

1135 Budapest XIII., Szegedi út 35-37., földszint

(Twin Office Center Irodaház)

Ügyfélfogadás ideje:

Szerda, 8.30 órától 12.00 óráig


 

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2014. december 10. napjától a külföldön felhasználásra kerülő anyakönyvi kivonatok diplomáciai felülhitelesítéséhez szükséges közbenső hitelesítés elvégzésével kapcsolatos ügyfélfogadás helye megváltozik, az ügyfélfogadás ideje változatlan!

Ügyfélfogadás új helye:

1135 Budapest XIII., Szegedi út 35-37., földszint

(Twin Office Center Irodaház)

Ügyfélfogadás ideje:

kedd és szerda, 8.30 órától 11.30 óráig

 

 

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2014. december 10. napjától az egyszerűsített honosítási eljárást követő hazai anyakönyvi ügyekkel kapcsolatos ügyfélfogadás helye és ideje a következő:

Ügyfélfogadás helye:

1135 Budapest XIII., Szegedi út 35-37., földszint

(Twin Office Center Irodaház)

Ügyfélfogadás ideje:

Szerda, 8.30 órától 12.00 óráig

Tájékoztatjuk tisztelt Ügyfeleinket, hogy az egyszerűsített honosítási eljárást követő  hazai anyakönyvi ügyekben kizárólag hiánypótlás átvételére és tájékoztatás adására van lehetőség. Kérelem átvételére nincs lehetőség.

 

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

 

Bővebben...

Dr. Végh Zsuzsanna a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója munkamegbeszélésre hivatalában fogadta az osztrák Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal igazgatóját, Mag. Wolfgang Taucher urat. A találkozó keretében a Felek egyeztetést folytattak az országaikat érintő jelenlegi migrációs folyamatokról, valamint a kihívásokkal teli helyzet lehetséges kezelésének módozatairól

Bővebben...

 

Dr. Végh Zsuzsanna a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója ünnepélyes keretek között mondott köszönetet Jürgen Brömmelhaus német bevándorlási összekötőnek, a Szövetségi Migrációs és Menekültügyi Hivatal Magyarországra akkreditált munkatársának 2012-2014. közötti tevékenységéért, amellyel nagyban hozzájárult a magyar-német menekültügyi kapcsolatok további fejlesztéséhez. A találkozó egyben lehetőséget adott a partnerszerv 2015. január 1-i hatállyal kihelyezésre kerülő munkatársának, Klüver úrnak a bemutatkozására, akinek jelenlététől a Hivatal a már hagyományosan jónak mondható kétoldalú munkakapcsolat továbbvitelét várja.

2014.12.15.

 

 

Bővebben...

 

Dr. Végh Zsuzsanna, a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója, 2014. november 20-án hivatalában fogadta az Európai Menekültügyi Támogatási Hivatal (European Asylum Support Office, EASO) Műveleti Támogatási Központjának igazgatóját, Claus Folden urat. Egyeztetésre került sor az uniós és egyes harmadik országok menekültügyi kapacitásainak fejlesztése tárgyában, a menedékkérelmek közös megvizsgálását célzó kísérleti projektekkel kapcsolatos magyar szerepvállalást illetően. A felek áttekintették a kétoldalú együttműködés szélesítésének lehetőségét az EASO által koordinált műveletekben, a Magyarország számára nyújtható támogatási alternatívákat, valamint az EASO fellépésének lehetőségeit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen zajló migrációs ügyintézői képzés keretei között.

141120 EASO

Bővebben...

 

Tájékoztatás ügyfélfogadási rend változásáról

 

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság V. számú Kirendeltségén 2014. 11. 10-én, hétfőn technikai okok miatt az ügyfelek fogadása délután 13-tól 16 óráig történik.

A kellemtelenségért szíves elnézésüket kérjük.

Bővebben...

Tisztelt Ügyfeleink!

 

A külföldön felhasználásra kerülő anyakönyvi okiratok közbenső hitelesítésével kapcsolatos ügyfélfogadás helye és ideje az alábbiak szerint változott:

 

Az ügyfélfogadás ideje:

kedd és szerda, 8.30-tól 11.30-ig.

 

Az ügyfélfogadás helye:

Bp. XI., Budafoki út 60., „A” épület földszint.

 

Telefon: (1) 463-9100

Megközelíthető:

a 33, 103, 133 és 233 számú buszokkal, leszállás a Hengermalom út megállónál.

 

Külföldi felhasználás céljából diplomáciai felülhitelesítéssel, az ahhoz szükséges köztes hitelesítéssel, valamint Apostille-tanúsítvánnyal a 2006. március 1-jét követően kiállított anyakönyvi kivonatot lehet ellátni.

Amennyiben nem az érintett személy jár el (az anyakönyvi kivonatban szereplő személy vagy annak törvényes képviselője), abban az esetben írásos meghatalmazás is szükséges!

 

A diplomáciai hitelesítéshez szükséges köztes hitelesítés illetéke:

2000 forint, amelyet illetékbélyegben kell a kérelmen leróni.

 

Illetékbélyeg a helyszínen nem vásárolható. A legközelebbi postahivatal: Újbuda Center (1117 Budapest, Hengermalom út 19-21., a Hivatallal szemközti épületben)

 

Az Apostille-tanúsítványt a továbbiakban is a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól lehet igényelni.

Bővebben...

 

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóság III. számú Kirendeltsége a Budafoki út 60. (Sztregova köz) szám alól a 1075 Budapest, Károly körút 11. szám alá költözik. A költözés miatt a kirendeltség augusztus 29-én és szeptember 1-jén zárva tart, szeptember 2-ától a szokásos ügyfélfogadási időben várja az ügyfeleket a 1075 Budapest, Károly körút 11. szám alatt.

Ügyfélfogadási idő: hétfő: 8:30 - 13:00

                                   kedd: 13:00 - 18:00

                                   szerda: 8:30 - 12:00 (csak diákok)

                                   csütörtök: 8:30 - 13:00

                                   péntek: 8:30 - 12:00

Bővebben...

 bah logo

 

Megújult a Hivatal telefonos ügyfélszolgálata

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az Európai Unió támogatásával és Európai Integrációs Alap 2013. évi programjának társfinanszírozásával megvalósuló "A Hivatal infokommunikációs szolgáltatásainak megújítása" című projektje keretében, 2014. szeptember 1-jével kezdte meg működését a Hivatal Call Centere.

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal telefonos ügyfélszolgálata a +36 1 463 92 92 telefonszámon hétfő - csütörtök 8:30-16:30 között, valamint pénteken 8:30-14:00 között érhető el.

 

A Call Center elsődleges feladata, hogy megfelelő tájékoztatást nyújtson az érdeklődőknek az egyes eljárástípusok közötti eligazodásban, valamint – igény esetén, célzott tájékoztatással – segítséget nyújtson a sikeres társadalmi integrációhoz. A telefonos ügyfélszolgálaton a magyar mellett angol, német, illetve francia nyelven kaphatnak általános információkat az érdeklődők.

 

Kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy – folyamatban lévő üggyel kapcsolatos megkeresés esetén – a minél gyorsabb ügyintézés érdekében, készítsék elő az ügyfél nevét, születési dátumát, illetve adják meg az ügyben eljáró szervezeti egység nevét

 

Kérjük, Ön is ossza meg velünk észrevételeit, javaslatait a szolgáltatással kapcsolatban a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

 

 

 

 

Bővebben...

Média kurzus II – migrációs témájú képzéssorozat valósult meg a médiában dolgozó munkatársaknak

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az Európai Integrációs Alap 2012. évi allokációjának támogatásával megvalósuló „Média kurzus II” című projektje keretében 2013. június és 2014. május között hat alkalommal szervezett képzést összesen 86, a médiában dolgozó szakember és kommunikációs hallgató számára.

 

A hat szeminárium megtartásával a Hivatal elsődleges célkitűzése volt, hogy a migrációs vonatkozású aktuális témákat és a bevándorlással kapcsolatos terminológiára vonatkozó kérdéseket interaktív előadások és workshopok formájában vitassák meg a részvevők, szakemberek közreműködésével.

 

A kurzusokon az általános migrációs trendek, valamint bevándorlással kapcsolatos fogalmak részletes tisztázását követően először idegenrendészeti, majd menekültügyi, végül pedig állampolgársági témájú előadás keretében ismerkedtek meg a résztvevők a Hivatal főbb területeivel. Az egy-egy napos képzések során az érdeklődők megismerhették a Hivatal Dokumentációs Központjának munkáját is. Az elméleti tudás bővítése mellett gyakorlati, játékos feladatok segítették az újságírókat, tanulókat abban, hogy pontos képet kapjanak arról, miért van kiemelkedő jelentősége a migrációs alapfogalmak pontos használatának. A nap végén az Európai Integrációs Alap támogatásával létrehozott „Így látjuk Mi...”  rövidfilm sorozat egy részének a levetítését követően egy Magyarországon élő harmadik országbeli állampolgár mesélt saját tapasztalatairól, illetve a küldő és fogadó államok között megfigyelhető kulturális különbségekről.

 

A szemináriumokon eltérő tematika köré épülő előadások, workshopok megtartására került sor, így egy-egy érdeklődő akár több alkalommal is részt vehetett a kurzuson. Az első alkalmak során a központi téma az integráció és asszimiláció ellentétpár, később a kulturális sokszínűség, valamint a kirekesztés problémaköre volt.

 

A rendezvények kiváló fórumot biztosítottak arra, hogy a magyarországi újságírók, tévés szakemberek, valamint médiaiskolában tanulók találkozzanak a bevándorlás területén dolgozó szakértőkkel és egymással, továbbá irányított beszélgetések keretében bővítsék tudásukat az idegenrendészeti, menekültügyi és állampolgársági témakörökben.

 

A kurzuson elhangzott előadások anyagából 2014. januárban összeállításra került egy fogalomtár, amely a migrációval kapcsolatos kifejezések megfelelő használatához nyújt útmutatást. A kiadványt az alábbi linkre kattintva lehet megtekinteni:

 

 

 

Budapest, 2014.06.10.

Bővebben...

 

Nemzetközi Menekültnap

2014. június 20.

 

Minden év június 20-án rendezik meg világszerte a Menekültek Világnapját. Ekkor több ezer civil szervezet és több száz ország fordítja tekintetét a menekültek felé. Ezen a napon embertársaink bátorsága és lelki ereje előtt tisztelgünk.

Az ország valamennyi befogadó intézményében egész nap színes programokkal ünnepelték a Menekültek Világnapját. A lakók műsorokkal készültek, a gyerekeknek kézműves foglalkozásokat szerveztünk, a felnőttek különféle sportokban próbálhatták ki magukat.

 

A menekültek, akármilyen konfliktus, üldöztetés, háború vagy természeti katasztrófa miatt voltak kénytelenek elhagyni otthonukat, a legveszélyeztetettebb embercsoportok közé tartoznak. Ők azok, akik saját vagy családjuk életének védelme okán kényszerültek elhagyni hazájukat, sokszor hosszú és embert próbáló úton jutnak el egy biztonságosabb világba. Gyakran teljesen más kultúrában és társadalmi berendezkedésű országban kell megtalálniuk önmagukat és számításaikat.

A Menekültek Világnapján gondoljunk bele, hogy egy nap akár közülünk is kopogtathat valaki egy másik ország kapuján azért, hogy biztonságos és barátságos menedéket találjon. Ezért ugyanúgy kell fogadnunk a menekülteket, mint amilyen fogadtatást mi szeretnénk, ha a helyükben lennénk.

Ez a nap arra is felhívja a figyelmünket, hogy mindezért elismerést érdemelnek. Fel kell továbbá ismernünk azt is, hogy ezek az emberek micsoda gazdagságot és változatosságot hoznak társadalmunkba.

 

2014. június 20.

 

Bővebben...

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az Európai Menekültügyi Alap 2013. évi allokációja társfinanszírozásával, a „Szakképzés menekülteknek 3” című EMA/2013/3.5.7. számú projekt keretében menekült és oltalmazott státuszú, vagyis Magyarország által nemzetközi védelemben részesített – magyar állampolgárságot nem szerzett – személyeknek biztosít OKJ-s bizonyítványt nyújtó szakképzési lehetőséget. A jelentkezési határidő 2014. április 25.

A részletes magyar, angol, arab és dari nyelvű tájékoztató továbbá a magyar és angol nyelvű jelentkezési lap az alábbi linken érhető el:

Szakképzés menekülteknek 3 jelentkezési lap (Magyar)
Szakképzés menekülteknek 3 jelentkezési lap (Angol)
Szakképzés menekülteknek 3 dari felhívás
Szakképzés menekülteknek 3 magyar felhívás
Szakképzés menekülteknek 3 arab
Szakképzés menekülteknek 3 angol

Bővebben...

Befogadási intézmény-fejlesztési és menekültügyi eljárási tapasztalatcsere céljából - a bolgár EMA Sürgősségi Intézkedések támogatásával - 2014. március 17-20. között a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalba látogatott a Bolgár Nemzeti Menekültügyi Ügynökség (SAR) elnök-helyettesi delegációja. A megbeszélések során a Felek egyeztettek az elmúlt időszak mindkét országot érintő migrációs kihívásairól és azok kezelésének módozatairól, valamint - magyar részről vidéki helyszínbejárással egybekötött formában - kölcsönösen bemutatásra kerültek az EMA Sürgősségi Intézkedések keretében, uniós támogatással megvalósult fejlesztések, elért eredmények.

 

Bővebben...

 

Az Európai Migrációs Hálózat

Magyar Kapcsolattartó Pontjának

pályázati felhívása tanulmány elkészítésére

 

A pályázat tárgya:

 

Az Európai Migrációs Hálózatot (a továbbiakban: EMH) a 2008/381/EK tanácsi határozat (2008. május 14.) hozta létre. Az EMH célja, hogy a migrációval és a menekültüggyel kapcsolatos naprakész, objektív, megbízható és összehasonlítható információk nyújtásával kielégítse az uniós intézmények, valamint a tagállami hatóságok és intézmények ilyen információk iránti igényét, az Európai Unióban e területeken folyó politikameghatározás elősegítése érdekében. A feladatok ellátása során a nemzeti kapcsolattartó pontok többek között tanulmányokat és jelentéseket készítenek.

 

Az Európai Migrációs Hálózat 2014-ben elkészítendő egyik tanulmányának címe: “Good Practices in the Return and Reintegration of Irregular Migrants: Member States' entry bans policy & use of readmission agreements between Member States and third countries” (Legjobb gyakorlatok az irreguláris migránsok visszatérése és a reintegrációja tekintetében: a tagállamok beutazási tilalmi szakpolitikái és a tagállamok és a harmadik országok közötti visszafogadási egyezmények használata), melyet egy előre megadott specifikáció alapján kell elkészíteni. A tanulmány a specifikáció szerint maximum 24 oldal terjedelmű lehet, amelybe nem számítanak bele a statisztikai mellékletek, sem pedig az egyes szekciókhoz tartózó iránymutatások karakterei. Az EMH magyar nemzeti kapcsolattartó pontja e tanulmány angol és magyar nyelven való elkészítésére pályázatot hirdet. A jelentkezők közül az EMH nemzeti kapcsolattartó pontja kiválasztja azt a személyt, akivel az angol és a magyar nyelvű tanulmány elkészítésére szerződést kíván kötni. Pályázatot csak a tanulmány mindkét nyelven való elkészítésére lehet benyújtani.

A tanulmányok elkészítésére kiválasztott személyt a tanulmány elkészítése során tudomására jutott adatok, tények és körülmények vonatkozásában titoktartási kötelezettség terheli, továbbá kötelessége a nála lévő iratok szabályszerű elhelyezéséről és megőrzéséről gondoskodni.

Pályázati feltételek:

-         Cselekvőképesség,

-         Büntetlen előélet,

-         Felsőfokú iskolai végzettség (a jogi végzettség előnyt jelent),

-         Felsőfokú angol nyelvvizsga, vagy ilyen szintű nyelvtudás;

-         Migráció területén szerzett releváns gyakorlati, illetve elméleti tapasztalat

 

A leadási határidő: A tanulmányok leadási határideje 2014. április 14. 12:00 óra.

A tanulmányok elkészítésére kiválasztott személy feladatát képezik:

“Good Practices in the Return and Reintegration of Irregular Migrants: Member States' entry bans policy & use of readmission agreements between Member States and third countries” (Legjobb gyakorlatok az irreguláris migránsok visszatérése és a reintegrációja tekintetében: a tagállamok beutazási tilalmi szakpolitikái és a tagállamok és a harmadik országok közötti visszafogadási egyezmények használata) című tanulmány elkészítése angol és magyar nyelven az Európai Bizottság által megadott specifikáció alapján a megadott formában, terjedelemben és a kért szakmai-, illetve adattartalommal. A tanulmányok elkészítésére kiválasztott személy a tanulmányok elkészítése során az EMH nemzeti kapcsolattartó pontjával köteles kapcsolatot tartani.

Díjazás:

Az Európai Migrációs Hálózat nemzeti kapcsolattartó pontja a tanulmányok elkészítéséért a specifikációban foglalt feltételeknek való megfelelés arányában, a szerző által megírt tartalomra az angol nyelvű tanulmány esetében oldalanként maximum bruttó 6.000,- Ft, a magyar nyelvű tanulmány esetében oldalanként maximum bruttó 1.800 Ft összegben díjat fizet. Díjat egész megírt oldalak után tudunk fizetni, amelyek az Európai Bizottság által meghatározott templateben szereplő formai követelményeinek megfelelnek (betűtípus, betűméret, sorköz). A tanulmány maximális hossza a bizottsági iránymutatásokkal, kérdésekkel együtt nem haladhatja meg a 32 oldal terjedelmet, amelybe a statisztikai mellékletek nem számítanak bele. A díj tartalmazza a tanulmány elkészítésére kiválasztott személy szerződés szerinti teljesítés során felmerülő mindennemű költségét és egyéb kiadásait. Az Európai Migrációs Hálózat nemzeti kapcsolattartó pontja az elkészült tanulmányokat a specifikációban foglaltaknak való megfelelés szempontjából, valamint nyelvi és szakmai szempontok szerint lektorálja.

 

A pályázat benyújtása és elbírálása:

 

Pályázat benyújtására 2014. március 20-ig van lehetőség az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre való jelentkezés útján, szakmai önéletrajz és a releváns szakterületen szerzett tapasztalatot bemutató referenciák (pl. korábbi szakmai cikk, tanulmány) egyidejű csatolásával. A jelentkezőknek a pályázatukban részletesen be kell mutatniuk, hogy a migráció területén milyen elméleti illetve gyakorlati tudással, szakmai tapasztalattal rendelkeznek, és hogy az milyen időtartamra terjed ki. A jelentkezéshez kérjük feltüntetni a „“Good Practices in the Return and Reintegration of Irregular Migrants: Member States' entry bans policy & use of readmission agreements between Member States and third countries” pályázati azonosítót.

 

A pályázatokat az Európai Migrációs Hálózat Nemzeti Kapcsolattartó Pontjának munkatársai bírálják el. A szerződés megkötésére a nyertes pályázat kiválasztását követően kerül sor. A pályázók elektronikus úton értesítést kapnak a pályázat eredményéről. A pályázattal kapcsolatban bővebb felvilágosítással Berényi Katalin szolgál a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen vagy a (1) 441-1154 telefonszámon.

 

Bővebben...

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal (BÁH) az Európai Integrációs Alap 2013. évi allokációjának terhére, a „Helyi közigazgatási szakemberképzés 4.” című, EIA/2013/3.7.4. számú projektje keretében a megyei és fővárosi kormányhivatalok ügyintézői részére négy alkalommal migráns specifikus képzést szervez Budapesten.

A négy képzési alkalom során – a bevándorlók jogai és kötelezettségeiről szóló előadások, valamint az okmányismereti tréning mellett – az arab és kínai kultúra, társadalmi alapismeretek, vallás vonatkozásában is ismereteket kívánunk nyújtani a résztvevők részére, különös tekintettel az arab és kínai ügyfelekkel való esetkezelés alapvető szabályaira, konfliktuskezelésre.

A nyílt pályázati felhívás az alábbi linken érhető el: Nyílt pályázati felhívás

Bővebben...

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az Európai Visszatérési Alap 2013. évi allokációjának terhére, a „Minőségfejlesztés a légi toloncok során 6.” című, EVA/2013/1.2.1. számú projekt keretében szakorvosi kíséretet nyújt harmadik országok állampolgárainak légi úton történő kitoloncolásához.

A felhívás szövege az alábbi linken érhető el: Ide kattintson

 

Bővebben...

Dr. Végh Zsuzsanna a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója 2014. január 20-án hivatalában fogadta a Török Belügyminisztérium Migrációs Igazgatási ügyekért felelős Főigazgatóságának delegációját. A bemutatkozó látogatás során Birhan Uslu úr, a törökországi migráció kezelésének feladatáért 2014. áprilisától felelős Migrációs Főigazgatóság helyettes vezetője, valamint dr. Végh Zsuzsanna főigazgató asszony egyeztetéseket folytattak az országaikat érintő migrációs és igazgatási kihívásokról, valamint áttekintették a két szerv közötti jövőbeni szakmai és továbbképzési együttműködés lehetőségeit.

Bővebben...

A 2011-ben és 2013-ban megvalósított Interkulturális képzések sikerét követően a 2014/15-ös években tovább folytatódik a Hivatal munkatársainak szakmai felkészítése, amely során interkulturális ismeretek és kompetenciák kerülnek átadásra. A fenti képzés kiegészítése céljából idén először olyan szakmai kézikönyv is publikálásra került, amely az kultúraközi kommunikációt kifejezetten magyar migráns specifikus nézőpontból mutatja be.

 

A hiánypótló szakkönyv a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal által, az Európai Integrációs Alap 2012. évi allokációja társfinanszírozásával, az „Interkulturális képzés vidéki ügyintézők részére” című, EIA/2012/3.7.2. számú projekt keretében került megszerkesztésre.

 

A szakkönyv az általános ismeretanyagon túl a képzés során az ügyintézők által felvetett problémákra, élethelyzetekre is reagál. Ezért a szakmai anyagban külön egység tárgyalja a magyarországi kínaiak helyzetét és a jelenlétükkel kapcsolatos hazai beidegződéseket, illetve külön fejezet foglalkozik az arab népcsoport kommunikációs sajátosságával és jellemző névhasználati szokásaival.

 

A szakkönyvet a fenti előadássorozaton részt vett előadók (az ELTE Interkulturális Pszichológiai és Pedagógiai Központ, Sémi Filológiai és Arab Tanszék, Konfucius Intézet oktatói) a képzés tematikája és tapasztalatai alapján, a tananyag felhasználásával állították össze.

 

Figyelemmel arra, hogy a megfelelő interkulturális kommunikáció, az arab és kínai bevándorlókkal való megfelelő bánásmód, a velük kialakított jó kapcsolat nemcsak az ügyintézést, és a hivatalos közeg megítélését, de hosszú távon a harmadik országbeli állampolgárok beilleszkedését, integrációját is elősegíti, az interkulturális képzés résztvevőin túl a Hivatal valamennyi munkatársa, illetőleg a téma iránt érdeklődő, honlapot látogatók számára is biztosítani kívánjuk a kézikönyvhöz elektronikus formában történő hozzáférést.

 

A kézikönyv a szakterületen dolgozó kollégákon túl minden érdeklődőnek ajánlott, aki szeretné megérteni, hogy a mindennapi kultúraközi érintkezésekben miért történnek sokszor nem szándékolt félreértések és miért nem elegendő a közvetlen emberi kommunikációt szimplán egy nyelv helyes használataként értelmezni.

 

A szakkönyv megtekinthető az alábbi linkre kattintva: Szakmai kézikönyv

Bővebben...

 

Egyedi közzétételi lista letöltése:

2014. január


Excel Spreadsheet | Adobe Reader

Bővebben...

Nemzetközi tapasztalatcsere az engedélyezési eljárások vonatkozásában

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal az Európai Integrációs Alap 2012. évi allokációjának támogatásával megvalósuló „Nemzetközi tapasztalatcsere az engedélyezési eljárások vonatkozásában” című projektje keretében kétnapos konferenciát szervezett Budapesten külföldi szakemberek bevonásával.

 

A konferencián összesen 43 fő szakértő munkatárs vett részt 12 tagállam (Németország, Észtország, Belgium, Hollandia, lengyelország, Finnország, Litvánia, Írország, Szlovákia, Horvátország, Ciprus, valamint Magyarország) migrációval foglalkozó hivatala részéről.

 

A konferencia közvetlen célja a tagállamok idegenrendészeti hatóságainak e területen kialakított legjobb gyakorlatainak megismerése által a harmadik országbeli állampolgárok beutazásához és három hónapot meghaladó magyarországi tartózkodásához kapcsolódó engedélyügyi eljárások fejlesztése volt.

 

A rendezvény keretében az engedélyezési eljárásokban érintett szakértők megismerhették más tagállamok gyakorlatát, valamint az uniós irányelvek végrehajtása során jelentkező problémák megoldási alternatíváit.

 

A konferencia során többek között megvitatásra kerültek az EGT állampolgárok harmadik országbeli családtagjai által történő, valamint a három hónapot meg nem haladó beutazás és tartózkodás szabályozása és az elbírálással, illetőleg vízumeljárással kapcsolatos tapasztalatok. A résztvevők körbejárták a keresőtevékenység és tanulmányok folytatása célú tartózkodási engedély, a befektetési célú beutazás és tartózkodás, illetőleg a három hónapot meg nem haladó tartózkodás szabályozását és tagállami gyakorlatait.

 

A konferencia egyértelmű üzeneteként fogalmazódott meg a résztvevő tagállamok számára, hogy a tagállami hatóságok az engedélyügyi eljárások terén hasonló problémákkal küzdenek, így a tagállamoknak közösen kell/kellene törekedniük arra is, hogy a jogalkalmazás során felmerülő problémákra megoldások születhessenek. A gyakorlatok összehasonlítása során kialakult beszélgetések eredményeként megfogalmazásra kerültek az engedélyezési eljárás gyakorlati fejlesztésére, javítására, hatékonyságának növelésére vonatkozó javaslatok is.

Bővebben...

- 2014. január 1-től már Magyarországon is-

 

Az Európai Parlament és a Tanács 2011. december 13-án fogadta el a 2011/98/EU számú Összevont engedély irányelvet, amelynek célja, hogy egyetlen közigazgatási rendelkezés keretében a tartózkodási és a munkavállalási engedélyt is magában foglaló összevont engedély kerüljön kiállításra. Az irányelv további célkitűzése, hogy az összevont engedéllyel rendelkezők számára meghatározott jogok és ellátások tekintetében egyenlő bánásmód legyen biztosítva.

 

Magyarországon 2014. január elsejétől az irányelvet átültető jogszabály-módosítások megteremtik az úgynevezett összevont engedélyezési eljárást. Ennek keretében az idegenrendészeti hatóságokhoz benyújtott, keresőtevékenység folytatására is jogosító tartózkodási engedély iránti kérelmek elbírálása során a Hivatal megkéri a munkaügyi hatóságok szakhatósági véleményét. A munkaügyi hatóságok annak megállapításában nyújtanak segítséget, hogy a harmadik országbeli állampolgár magyarországi foglalkoztatása támogatható-e a jogszabályban meghatározott szempontok alapján, valamint hazai foglalkoztatáspolitikai érdekből. Az idegenrendészeti jogszabályok módosítása mellett az egyes ágazati törvények módosítására is sor került. A cél annak a biztosítása, hogy az összevont engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok az Összevont engedély irányelvben meghatározott jogosultságok tekintetében a magyar állampolgárokkal egyenlő bánásmódot élvezzenek.

 

Az összevont kérelmezési eljárás eredményeképpen egy eljárás keretében kerül sor a harmadik országbeli állampolgár Magyarország területén való - kilencven napot meghaladó- tartózkodásának és meghatározott foglalkoztatóval történő foglalkoztatási jogviszony létesítésének az engedélyezésére. Az összevont engedély egy olyan tartózkodási engedély, amely a harmadik országbeli állampolgárt Magyarország területén meghatározott foglalkoztatóval foglalkoztatási jogviszony létesítésére és tartózkodásra jogosítja.

 

Összevont engedélyezési eljárás kerül lefolytatásra, ha a harmadik országbeli állampolgár keresőtevékenység folytatása célú tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújt be, azaz a magyarországi tartózkodás célja egy meghatározott foglalkoztatóval foglalkoztatási jogviszony létesítése. Hasonlóan ezen eljárásra kerül sor, amennyiben a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt kíván létesíteni és családi együttélés biztosítása céljából kiállított tartózkodási engedély iránti, vagy EU Kék Kártya iránti kérelmet terjeszt elő, vagy ezen engedélyekkel már rendelkezik. Az idegenrendészeti hatóság összevont engedélyezési eljárás keretében összevont engedélyt akkor adhat ki, ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatása jogszabályban meghatározott szempontok alapján, valamint hazai foglalkoztatáspolitikai érdekből támogatott, és a törvényben meghatározott minden tartózkodási feltételt teljesít a kérelmező.

 

Az összevont kérelmezési eljárás feltétele a kitöltött formanyomtatvány, valamint a kötelező mellékletek benyújtása, illetve az eljárási díj megfizetése. A kérelmeket továbbra is a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal illetékes regionális igazgatóságain, illetve a beutazást megelőzően az illetékes magyar külképviseleten kell előterjeszteni. A korábbi tartózkodási engedély iránti eljárásokhoz képest annyiban új ez az eljárás, hogy a munkaügyi hatóság szakhatóságként eljárva dönt arról, hogy a harmadik országbeli állampolgár magyarországi munkavállalását támogatja-e, így külön munkavállalási engedély beszerzése már nem lesz szükséges.

 

Az eljárással kapcsolatos további információt a Hivatalunk honlapján találhatja meg.

 

Bővebben...

2014. február 4-én tartotta a tavalyi évet értékelő értekezletét a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal. A rendezvényen dr. Felkai László közigazgatási államtitkár értékelte a Hivatal elmúlt évi munkáját, valamint dr. Végh Zsuzsanna főigazgató összegezte a tavalyi évi legfontosabb feladatait, illetve kihívásait.

Bővebben...

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem rektora pályázatot hirdet a doktori (PhD) fokozat megszerzésére felkészítő, a 2014 szeptemberében induló, 3 éves szervezett doktori képzésre.

Az egyetemünkön folyó doktori képzés elsősorban a közigazgatás, a hon- és a rendvédelmet érintő területen kutató szakembereket készíti fel a tudományos fokozat megszerzésére, tágabb értelemben pedig hozzájárul a tudományos elit utánpótlásához.

Az egyetem a Hadtudományok tudományágban, a Katonai műszaki tudományok tudományágban, valamint a Közigazgatás-tudományok tudományágban rendelkezik önálló, akkreditált doktori iskolával. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem doktori iskoláinak célkitűzései, dokumentumai, törzstagjai, oktatóinak legfontosabb adatai és a kutatási területek megtekinthetőek az Országos Doktori Tanács (www.doktori.hu), valamint az egyetem honlapján (uni-nke.hu).

A 2014-es felvételi pályázattal kapcsolatos részletes információk február közepétől érhetőek el az egyetem honlapján.

A doktori képzésre való jelentkezéssel kapcsolatban az Egyetemi Tudományszervező Központ munkatársa, Páll Kata ( Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. , +36-1/432-9000/29-739) ad információt az érdeklődőknek.

Szeretettel várjuk mindazokat a tudományt művelni szándékozó, elkötelezett kutatókat, és leendő kutatókat, akik elhívatottságot éreznek magukban a doktori fokozat megszerzésére!

 

Sok sikert kívánok a felvételihez és kitartást a következő tudományos pályához!

 

 

Prof. Dr. Patyi András

rektor

 

 

Bővebben...

Egyedi közzétételi lista letöltése:

november
Excel Spreadsheet | Adobe Reader

december
Excel Spreadsheet | Adobe Reader

január
Excel Spreadsheet | Adobe Reader

 

Bővebben...

Dr. Végh Zsuzsanna a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója 2013. november 14-én hivatalában fogadta a Koszovói Köztársaság Belügyminisztériumának delegációját. A találkozó során Shkodran Manaj úr, a koszovói  Belügyminisztérium Állampolgársági, Menekültügyi és Migrációs Főosztályának  vezetője, valamint dr. Végh Zsuzsanna főigazgató asszony Együttműködési Megállapodást írt alá a jövőbeni intézményközi együttműködés támogatása céljából.

Bővebben...

Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a Budapesti és Pest Megyei Regionális Igazgatóságon 2013. november 18-ától meghívólevél hatósági záradékolása iránti kérelem benyújtására kizárólag a IV. számú Kirendeltségen (X. ker., Harmat utca 131.) és az V. számú Kirendeltségen (VII. kerület, Károly körút 11.) lesz lehetőség.

Fenti időponttól kezdve a Budafoki út 60. szám alatt működő I., II. és III. számú Kirendeltségen meghívólevél hatósági záradékolása iránti kérelem benyújtására nem lesz lehetőség.

Megértésüket köszönjük!

Bővebben...

Tájékoztatjuk kedves Ügyfeleinket, hogy karbantartási munkálatok miatt a weboldal elérése szünetelni fog az alábbi időpontokban:

  • 2013. november 07-én 0:00 órától 04:00 óráig, maximum 60 perc kieséssel
  • 2013. november 12-én 0:00 órától 04:00 óráig, maximum 60 perc kieséssel
Bővebben...

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal „Média Kurzus II." címen szeminárium sorozatot szervez a médiában dolgozó szakemberek és a médiaiskolákban tanulók számára azzal a céllal, hogy lehetőséget biztosítson a migrációs vonatkozású aktuális témák és a bevándorlással kapcsolatos terminológiára vonatkozó kérdések interaktív előadások és workshopok formájában történő megvitatására.

 

 

 

 

Bővebben...

 

Tájékoztatjuk Önöket, hogy 2013. szeptember  12-én és 13-án technikai okok miatt Ügyfélfogadásunk szünetel.

(2013.09.12. csütörtökön a rendszerinti ügyfélfogadásban is szünnap lenne.) 

A kellemetlenség miatt elnézésüket kérjük!

Sürgős, halaszthatatlan ügyük esetén forduljanak a Regionális igazgatóság Ügyfélszolgálatához!

Közép-Dunántúli Regionális Igazgatóság

8000 Székesfehérvár, József Attila u. 38

Tel.: 36 22  510-650

 

Bővebben...

Az V. számú Kirendeltség az Üllői út 82. szám alól elköltözött.

2013. 06. 10-től a VII. kerület, Károly körút 11. szám alatt folytatja tevékenységét változatlan feladatkör és ügyfélfogadási idő mellett.

A korábban az Üllői útra foglalt időpontok továbbra is érvényesek, azonban kérjük Tisztelt Ügyfeleinket, hogy a lefoglalt időpontban ne az Üllői út 82. szám alatt, hanem a Károly krt. 11. szám alatt megjelenni szíveskedjenek.

 

Bővebben...

Dr. Végh Zsuzsanna a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója 2013. május 30-án fogadta Dr. Nelu Pop urat, Románia Belügyminisztériuma Bevándorlási Főfelügyelőségének vezetőjét. A találkozó során Együttműködési Szándéknyilatkozat került aláírásra, mely a jövőbeni intézményközi együttműködés megalapozását és megerősítését szolgálja. A két ország földrajzi elhelyezkedésének, továbbá az Európai Unió külső határai védelmében betöltött szerepeinek köszönhetően mind Magyarország, mind Románia hasonló migrációs kihívásokkal küzd, amelyre tekintettel a kétoldalú migrációs kapcsolatok intenzitásának fokozása az elkövetkezendő időszakban kiemelt prioritást élvez.

Bővebben...

2013. április 9-én a schengeni térség tagállamai átálltak a második generációs Schengeni Információs Rendszerre, a SIS II-re. A rendszer a belső határok nélküli európai térség egyik legfontosabb biztonsági garanciális eszköze, amely révén a tagállamok illetékes hatóságai megoszthatják egymással a beutazási és tartózkodási tilalom alatt álló személyek, valamint egyes körözött személyek és tárgyak adatait tartalmazó figyelmeztető jelzéseket. A rendszerhez az Európai Unió tagállamai - Ciprus, az Egyesült Királyság és Írország kivételével -, továbbá Izland, Liechtenstein, Norvégia és Svájc rendelkeznek hozzáféréssel.

 

Bővebben...

Dr. Végh Zsuzsanna a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal főigazgatója 2013. április 8-11. között hivatalában fogadta Zhang Baigang urat, a Kínai Népköztársaság Közbiztonsági Minisztériuma Ki- és Beléptetési Adminisztrációért felelős Hivatalának főigazgatóját. A szakmai program részeként a Felek Együttműködési Megállapodást írtak alá a jövőbeni intézményközi szakértői együttműködések támogatása céljából. Emellett a kétoldalú tárgyalások során a Felek elsősorban az intézményfejlesztés és az illegális migráció elleni küzdelem szakpolitikai és technikai kérdéseiről folytattak egyeztetéseket.

Bővebben...

Ügyintézés
  • Formanyomtatványok

    A program segítségével elektronikusan kitöltheti a formanyomtatványt és leellenőrizheti, hogy minden szükséges mezőt kitöltött-e. A kitöltött formanyomtatványt saját gépére elmentheti és nyomtathatja.A funkció Word 2007-re optimalizált. Amennyiben ilyen programmal nem rendelkezik, a formanyomtatványokat pdf-ben le tudja tölteni a felső menüben található tájékoztatóból.
    Feltöltés alatt

    Kategória:

  • Időpontfoglalás

    Az online időpontfoglalási rendszer segítségével sorban állás nélkül intézheti ügyeit. A megjelölt ügyfélszolgálati irodánkban ügyintézőnk a lefoglalt időpontban fogadja Önt. Javasoljuk, hogy a honlap megjelenítéséhez lehetőleg Mozilla Firefox, vagy Google Chrome böngészőt használjanak.

    Intézendő ügy kiválasztása az alábbi lehetőségekkel:

  • Milyen kérelmet nyújtsak be?









    Magyar állampolgár, vagy EGT-állampolgár esetén családtag:
    • az EGT-állampolgár házastársa,
    • a magyar állampolgár házastársa,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • a magyar állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • - ha e törvény másként nem rendelkezik - az EGT-állampolgár vagy házastársa eltartott felmenője, valamint
    • a magyar állampolgár vagy házastársa felmenője,
    • a kiskorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező személy,
    • akinek az eljáró hatóság családtagként való beutazását és tartózkodását engedélyezi,
    • az EGT-állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített,
    • a magyar állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített;



    A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;
    A 2003/109/EK irányelv célja
    • egyfelől, hogy meghatározza a tagállamok által a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállásnak, valamint az ehhez kapcsolódó jogoknak a harmadik országok olyan állampolgárai számára történő megadásának és visszavonásának feltételeit, akik jogszerűen tartózkodnak a tagállam területén,
    • másfelől pedig, hogy szabályozza az ilyen jogállással rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára a tartózkodás feltételeit a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást megadó tagállamtól eltérő tagállamban.





    A „magas szintű képzettséget igénylő munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával, amelyet felsőfokú szakmai képesítés bizonyít.
    A „munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával.





    Tartózkodási engedéllyel rendelkezés esetén kérhető a határozatlan ideig tartózkodás

    A kérdések segítségével 3 percen belül megtudhatja, milyen tartózkodási engedély iránti kérelmet kell benyújtania. A kérdéssor végén a kiválasztott kérelemtípushoz kapcsolódó minden információt megtalál.
    Feltöltés alatt

    Kérelem célja:



  • Értékelés

    A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapjának fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Integrációs Alap társfinanszírozásával valósult meg.
    Kérem, segítse munkánkat az új honlap értékelésével!

     

    Önnek hogy tetszik új oldalunk?

    Nagyon tetszik
    Tetszik
    Semleges
    Nem tetszik
    Nagyon nem tetszik
    5 Fennmaradó szavazataid

    jVS by www.joomess.de.

     

Írjon nekünk!

A felület segítségével könnyen és gyorsan eljuttathatja kérdéseit a Hivatalhoz. Kérjük, töltse ki az adatmezőket is, elősegítve ezzel a pontos és gyors válaszadást.

refresh

Hirdetmények

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi.

Regisztráció

A regisztráció, bejelentkezés az online időpontfoglalási rendszer eléréséhez szükséges. Az oldal további funkciói regisztráció nélkül elérhetők.