Hivatalosan is bezárták a debreceni menekülttábort

"Zárva" feliratú táblát helyeztek el szerdán a debreceni menekülttábor kapuján, ezzel hivatalosan és jelképesen is bezárták a menekültek helyi befogadóállomását, amely húsz éven át működött a városban.

Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a tábor bezárása alkalmából tartott rendezvényen felidézte, hogy a debreceni táborban megnyitása óta 73 ezer ember fordult meg, előbb délszláv, majd többségükben afgán, iraki, szír és koszovói migránsok. Debrecenben jó együttműködéssel, szervezett, profi munka folyt a tábor működtetése során - jegyezte meg az államtitkár, hozzátéve: biztonsági határzárral, jogi védelemmel és élőerő alkalmazásával "megvédtük az országot, most elkerülnek bennünket a migránsok, de tőlünk délre naponta több ezren jönnek Európába". A veszély tehát nem múlt el, s újabb veszély fenyeget: a betelepítési kvóta, amely a bűnözés és a terrorizmus szempontjából is további veszélyt jelent - hívta fel a figyelmet Kontrát Károly. Az államtitkár ezért fontosnak nevezte: minél többen írják alá a Fidesz betelepítési kvóta-ellenes kezdeményezését, hogy a kormány fellépését támogatva, a közös eredmény részesei lehessenek.

Kép letöltése

151217 Debrecen

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

 

Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője azt mondta, Debrecen az elmúlt években jól vizsgázott szolidaritásból és emberiességből, ugyanakkor az intézmény bezárása jó megoldás, mert "ma a határokat kell megvédeni, nem táborokat építeni Európa-szerte". A kormánypárti politikus szerint akkor nőtt meg rohamosan a migránsok száma, amikor az Európai Unió megtiltotta, hogy a menekültügyi eljárás idejére menekültügyi őrizetbe vegyék a migránsokat. Emlékeztetett arra, hogy 2012-ben 2500-3000 menekült érkezett egy év alatt az országba, 2013-ban már 18 ezer, 2014-ben 43 ezer, 2015-ben pedig több mint 300 ezer.

Kósa Lajos szerint ehhez hozzájárultak "felelőtlen európai uniós politikusok", akik azt üzenték a migránsoknak: "itt tárt karokkal várunk benneteket". A frakcióvezető elmondta azt is, hogy a világ 110 országából érkeznek menekültek Európába, s jelenleg 38 millió körüli ember él táborokban. Európa képtelen megoldani a világ szegénységének problémáját" - jegyezte meg, emlékeztetve arra is, hogy Európa déli országaiban is nagy a munkanélküliség. Kifejtette: a magyar kormányt, a magyar parlamentet dicséret illeti, helyesen kifogásolják az egész uniós migrációs politikát. "Meg kell védeni a határokat, a betelepítési kvóta minden hazai és nemzetközi joggal ellentétes" - tette hozzá. "Szemforgatók és erkölcstelenek az európai politikusok, azt hangoztatják, amit maguk sem tartanak be" - mondta, hozzátéve: "Magyarország demokratikus, szolidáris, nyitott ország, s talán az egyetlen, amely betartja a schengeni és a dublini egyezményeket". "A határokat kell megvédeni, nem táborokat építeni Európa-szerte" - nyomatékosította Kósa Lajos.

Kép letöltése

151217 Kontrát - Debrecen

Magyarország demokratikus, szolidáris, nyitott ország, s talán az egyetlen,

amely betartja a schengeni és a dublini egyezményeket

Fotó: Czeglédi Zsolt/MTI

 

Papp László, Debrecen polgármestere köszönetet mondott a kormány következetes migrációs politikájáért, amely lehetővé tette a városban biztonsági kockázatot jelentő tábor bezárását. Megemlítette, hogy 1995. augusztus 11-én, a Horn-kormány, illetve Kuncze Gábor belügyminisztersége idején nyitotta meg kapuit a befogadóállomás, és húsz év kellett ahhoz, hogy megszűnjön. Emlékeztetett arra, hogy a tábor bezárásáról májusban, a Modern városok program aláírásakor állapodtak meg Orbán Viktorral, s a miniszterelnök és a kormány következetes migrációs politikája eredményeként kerülhet most a "zárva" tábla a tábor kapujára.

Az eseményen készült videó vágatlan változata letölthető a www.kormany.hu Sajtószobában.

(2015.12.16., MTI; Belügyminisztérium)

Home Affairs funds
  • Home Affairs funds

     

    For further information on the projects implemented by the National Directorate-General for Aliens Policing and co-financed by the Home Affairs Funds of the European Union please click here.

     

     

    logo mmia picien

     

ANNOUNCEMENTS

As it was specified by law the official decisions, which procedures started after 1 November 2005, are announced on the website of the Office of Immigration and Nationality. If there is no result with the provided data in the search engine below, please click on the HIRDETMENY link, and repeat the search on the interface that appears.

HIRDETMENY

OIF logó nagyonnagyonkicsi

Dear Clients and Visitors,

 

Please be informed that you may request the issuance of your residence permit under transitional provisions of the new aliens policing legislation on the admission and residence of third-country nationals for one of the legal titles as per the new aliens policing legislation if you are a holder of a valid residence permit under the previous legislation. Please note that only applications for the issuance of a residence permit may be submitted in person or via the Enter Hungary system. The extension of a residence permit is not allowed under the transitional rules. An application for the issuance of a residence permit may be submitted 45 days before the date of expiry of the residence permit the soonest. In case of residence permits expiring between 1 March 2024 and 1 April 2024, an application for the issuance of a residence permit is to be submitted the latest on the last day within the validity period of the residence permit concerned.   

 

For further information in detail, please click on the link below: Transitional provisions concerning the entry into force of Act XC of 2023 on the general rules for the entry and residence of third-country nationals (gov.hu)

OK