Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék
A befogadó állomás a főigazgató irányítása alatt álló, a költségvetési előirányzatok feletti jogosultság szerint teljes jogkörrel rendelkező, önállóan gazdálkodó szervezeti egység. Az igazgató főosztályvezető beosztású kormánytisztviselő, akit akadályoztatása esetén osztályvezető besorolású igazgató-helyettes, gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében a gazdasági osztály vezetője helyettesít. A befogadó állomás telephelyeinek vezetését ügyintéző besorolású közalkalmazott látja el. A befogadó állomás szakmai feladatait a Menekültügyi Igazgatóság szakmai felügyelete mellett látja el.

 

 A befogadó állomás feladat- és hatáskörében:

a) az elismerésüket kérők, a menekültek, oltalmazottak, menedékesek és befogadottak számára a vonatkozó jogszabályban meghatározottak szerint szállást és ellátást nyújt;

b) teljesíti a jogszabályokban meghatározott tájékoztatási kötelezettségét, valamint az ellátottakat érintően a jogszabály és a Hivatal által előírt adatszolgáltatási kötelezettségeit;

c) az állomáson elhelyezett személyek jogosultságainak biztosítása, valamint a jogszabályokban meghatározott ellátásra és támogatásra való jogosultság megállapítása céljából vezeti a jogszabályban előírt nyilvántartást;

d) a Hivatal által meghatározottak szerint biztosítja a hatósági eljárás lefolytatásához szükséges rendezett körülményeket;

e) együttműködik a menekültellátásban résztvevő, illetve szerepet vállaló települési önkormányzatokkal, társadalmi szervezetekkel és egyházakkal, továbbá – törvényben meghatározott feladatok ellátása érdekében – a rendvédelmi szervekkel és a nemzetbiztonsági szolgálatokkal.

f) gondoskodik az elhelyezettek egészségügyi hatóság által előírt egészségügyi szűrésének, valamint egészségügyi alapellátásának megszervezéséről;

g) szervezi a szabadidő hatékony eltöltését;

h) közös használatú, így különösen a vallásgyakorlás célját szolgáló helyiséget biztosít;

i) végrehajtja a menekültek, oltalmazottak integrációját elősegítő programokból és intézkedésekből a befogadó állomásra háruló feladatokat;

j) elősegíti az önkéntes hazatérést, illetve a harmadik országba távozást;

k) Tájékoztatást nyújt az elhelyezettek napi problémáinak megoldásához, életvezetési tanácsadást végez, valamint a szükséges mértékben elősegíti a kiskorú köznevelésben történő részvételét.

 

Magyarország területén befogadó állomás Bicskén és Vámosszabadi telephelyen működik, amelyről további információkat az alábbi linkekre kattintva talál:

 

Befogadó Állomás Bicske

Vámosszabadi telephely

 

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal ideiglenes befogadó állomásokatt üzemeltet Nagyfán, Körmenden és Kiskunhalason.

 

Utoljára frissítve:

Ügyintézés
  • Formanyomtatványok

    A program segítségével elektronikusan kitöltheti a formanyomtatványt és leellenőrizheti, hogy minden szükséges mezőt kitöltött-e. A kitöltött formanyomtatványt saját gépére elmentheti és nyomtathatja.A funkció Word 2007-re optimalizált. Amennyiben ilyen programmal nem rendelkezik, a formanyomtatványokat pdf-ben le tudja tölteni a felső menüben található tájékoztatóból.
    Feltöltés alatt

    Kategória:

  • Időpontfoglalás

    Az online időpontfoglalási rendszer segítségével sorban állás nélkül intézheti ügyeit. A megjelölt ügyfélszolgálati irodánkban ügyintézőnk a lefoglalt időpontban fogadja Önt. Javasoljuk, hogy a honlap megjelenítéséhez lehetőleg Mozilla Firefox, vagy Google Chrome böngészőt használjanak.

    Intézendő ügy kiválasztása az alábbi lehetőségekkel:

  • Milyen kérelmet nyújtsak be?









    Magyar állampolgár, vagy EGT-állampolgár esetén családtag:
    • az EGT-állampolgár házastársa,
    • a magyar állampolgár házastársa,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • a magyar állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • - ha e törvény másként nem rendelkezik - az EGT-állampolgár vagy házastársa eltartott felmenője, valamint
    • a magyar állampolgár vagy házastársa felmenője,
    • a kiskorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező személy,
    • akinek az eljáró hatóság családtagként való beutazását és tartózkodását engedélyezi,
    • az EGT-állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített,
    • a magyar állampolgár harmadik országbeli állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített;



    A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;
    A 2003/109/EK irányelv célja
    • egyfelől, hogy meghatározza a tagállamok által a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállásnak, valamint az ehhez kapcsolódó jogoknak a harmadik országok olyan állampolgárai számára történő megadásának és visszavonásának feltételeit, akik jogszerűen tartózkodnak a tagállam területén,
    • másfelől pedig, hogy szabályozza az ilyen jogállással rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára a tartózkodás feltételeit a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást megadó tagállamtól eltérő tagállamban.





    A „magas szintű képzettséget igénylő munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával, amelyet felsőfokú szakmai képesítés bizonyít.
    A „munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával.





    Tartózkodási engedéllyel rendelkezés esetén kérhető a határozatlan ideig tartózkodás

    A kérdések segítségével 3 percen belül megtudhatja, milyen tartózkodási engedély iránti kérelmet kell benyújtania. A kérdéssor végén a kiválasztott kérelemtípushoz kapcsolódó minden információt megtalál.
    Feltöltés alatt

    Kérelem célja:



  • Értékelés

    A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal honlapjának fejlesztése az Európai Unió támogatásával, az Európai Integrációs Alap társfinanszírozásával valósult meg.
    Kérem, segítse munkánkat az új honlap értékelésével!

     

    Önnek hogy tetszik új oldalunk?

    Nagyon tetszik
    Tetszik
    Semleges
    Nem tetszik
    Nagyon nem tetszik
    5 Fennmaradó szavazataid

    jVS by www.joomess.de.

     

Írjon nekünk!

A felület segítségével könnyen és gyorsan eljuttathatja kérdéseit a Hivatalhoz. Kérjük, töltse ki az adatmezőket is, elősegítve ezzel a pontos és gyors válaszadást.

refresh

Hirdetmények

A Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi.

Regisztráció

A regisztráció, bejelentkezés az online időpontfoglalási rendszer eléréséhez szükséges. Az oldal további funkciói regisztráció nélkül elérhetők.