Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

Tartalomjegyzék

Szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek bejelentési kötelezettsége

 

Az EGT-állampolgár, valamint a családtag Magyarország területén lévő első lakóhelyét, korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti országát a regisztrációs igazolás, illetve a tartózkodási kártya kiállításával kapcsolatos eljárásban jelenti be a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően.

A fenti eljárásokról bővebb tájékoztatás és az eljárás megindításához rendszeresített formanyomtatványok az alábbi linkeken érhetőek el:

 

Tájékoztató EGT-állampolgár száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodásának bejelentéséről és a bejelentést igazoló okmányról;

Tájékoztató EGT-állampolgár harmadik országbeli családtagja tartózkodási kártya kérelmezéséhez;

 

Az EGT-állampolgár, valamint a családtag úti okmányának, személyazonosító igazolványának, illetve a tartózkodási jogát igazoló okmányának eltulajdonítását, megsemmisülését, elvesztését, továbbá az elveszettnek hitt és bejelentett okmány megtalálását köteles bejelenteni.

A regionális igazgatóság és a Rendőrség az úti okmányának, személyazonosító igazolványának, illetve tartózkodási jogát igazoló okmányának eltulajdonítását, vagy elvesztését bejelentő EGT-állampolgárnak vagy családtagnak – az állampolgárság valószínűsítése esetén – díjmentesen igazolást állít ki a bejelentés tényéről.

 

Ha az elveszettnek hitt okmányt a tulajdonosa megtalálja, és részére új úti okmányt vagy tartózkodási jogot igazoló okmányt még nem adtak ki, a tartózkodási jogot ideiglenesen igazoló igazolást köteles a kiállító hatóságnak leadni. Ha az elveszettnek hitt okmányt a tulajdonosa megtalálja, de idő közben részére új okmányt adtak ki, a megtalált okmányt köteles a kiállító hatóságnak leadni. 

 

A harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtag az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült vagy lejárt úti okmány helyett – ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – köteles új úti okmányt beszerezni. A harmadik ország állampolgárságával rendelkező családtag az új úti okmány és a bejelentésről szóló igazolás birtokában hagyhatja el az ország területét. 

 

A száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodási jogát gyakorló EGT-állampolgár vagy családtag a személyes adatok közlésével köteles bejelenteni a vele együtt tartózkodó családtagjának a halálát, a névváltoztatást, ha a haláleset vagy a névváltoztatást eredményező tény Magyarország területén kívül következett be.

 

A bejelentés külön formanyomtatvány igénybevétele nélkül, díjmentesen tehető meg. 

 

Ha az EGT-állampolgár vagy a családtag felhagy tartózkodási jogának gyakorlásával, vagy Magyarország területét végleg elhagyja, ennek tényét, valamint a következő szokásos tartózkodási hely szerinti országát az eljáró hatóságnak bejelentheti, és a tartózkodási jogot igazoló okmányát leadhatja.

 

A bejelentés külön formanyomtatvány igénybevétele nélkül, díjmentesen tehető meg.

 

családtagként Magyarországon tartózkodó EGT-állampolgár vagy harmadik országbeli állampolgár családtag köteles bejelenteni a tény bekövetkezésétől számított 30 napon belül, - az okiratok egyidejű csatolása mellett – az illetékes idegenrendészeti hatóságnak, ha  az az EGT-állampolgár, akinek a családtagjaként Magyarországon tartózkodott, meghal vagy a házasságot a bíróság felbontotta vagy érvénytelenítette, illetve ha a családegyesítő EGT-állampolgár a tartózkodási jogának gyakorlásával felhagyott.

Abban az esetben, ha az EGT-állampolgár vagy a családtag tartózkodásra jogosító okmányában foglalt adatai (pl.: családi név, utónév, állampolgárság) megváltoztak, kérelmezheti tartózkodási okmánya cseréjét. A kérelemhez csatolni szükséges a tartózkodási okmányon feltüntetett adatok megváltozását igazoló dokumentumokat.

 

Regisztrációs igazolás kiállítására irányuló eljárás díja 1.000 Forint, magyar állampolgár harmadik országbeli családtagja részére tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja okmány cseréje esetén 10.000 Ft, EGT-állampolgár harmadik országbeli családtagja részére tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja okmány cseréje esetén 15.000 Forint, míg állandó tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja okmány cseréje esetén 1.500 Forint. Továbbá a huzamos tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja az okmány cseréje iránti kérelem esetén 15.000 Forint. Ezen díjakat elektronikus fizetési eszköz (bankkártya) vagy banki befizetés (a regionális igazgatóság által rendelkezésre bocsátott csekk) formájában útján szükséges a kérelmezőnek lerónia.  A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust  - „Regisztrációs igazolás/ Tartózkodási Kártya/ Állandó tartózkodási kártya/ Okmány Cseréje” 

 

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

Okmány cseréje formanyomtatvány:

 

Regisztrációs igazolás vagy tartózkodási kártya okmány cseréje iránti kérelem

- Regisztrációs igazolás vagy tartózkodási kártya okmány cseréje iránti kérelem (PDF)

 

Abban az esetben, ha az EGT-állampolgár vagy a családtag tartózkodásra jogosító engedély okmánya elveszett, megsemmisült, eltulajdonították, illetve megrongálódott, kérelmezheti tartózkodási okmánya pótlását.

 

Regisztrációs igazolás kiállítására irányuló eljárás díja 1.000 Forint, magyar állampolgár harmadik országbeli családtagja részére tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja okmány pótlása esetén 10.000 Ft, EGT-állampolgár harmadik országbeli családtagja részére tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja okmány pótlása esetén 15.000 Forint, míg állandó tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja okmány pótlása esetén 1.500 Forint. Továbbá a huzamos tartózkodási kártya kiállítására irányuló eljárás díja az okmány pótlása iránti kérelem esetén 15.000 Forint. Ezen díjakat elektronikus fizetési eszköz útján kell a kérelmezőnek lerónia.  A közlemény rovatba szükséges beírni az ügyfél nevét, születési idejét és az ügytípust - „Regisztrációs igazolás / Okmány pótlás” 

 

Amennyiben az eljárási díj befizetéséről számlát kíván kérni, kattintson az alábbi linkre:

Számla bizonylat kérése eljárási díj befizetéséről

 

OKMÁNY PÓTLÁSA FORMANYOMTATVÁNY:

 

Regisztrációs igazolás vagy tartózkodási kártya okmány pótlása iránti kérelem

Regisztrációs igazolás vagy tartózkodási kártya okmány pótlása iránti kérelem (PDF)

 

 

 

Utoljára frissítve:

Ügyintézés
  • Formanyomtatványok

    A program segítségével elektronikusan kitöltheti a formanyomtatványt és leellenőrizheti, hogy minden szükséges mezőt kitöltött-e. A kitöltött formanyomtatványt saját gépére elmentheti és nyomtathatja.A funkció Word 2007-re optimalizált. Amennyiben ilyen programmal nem rendelkezik, a formanyomtatványokat pdf-ben le tudja tölteni a felső menüben található tájékoztatóból.
    Feltöltés alatt

    Kategória:

  • Milyen kérelmet nyújtsak be?









    Magyar állampolgár esetén családtag:
    • a magyar állampolgár házastársa,
    • a magyar állampolgár házastárs kiskorú gyermeke (ideértve az örökbefogadott és nevelt gyermeket is), aki felett a házastárs szülői felügyeleti jogot gyakorol,
    • a kiskorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező,szülői felügyeleti jogát gyakorló, a magyar állampolgárral egy háztartásban élő személy;


    EGT állampolgár esetén családtag:
    • az EGT-állampolgár házastársa,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa 21. életévet be nem töltött vagy eltartott leszármazója,
    • az EGT-állampolgár vagy házastársa eltartott felmenője, valamint
    • akinek az eljáró idegenrendészeti hatóság családtagként való beutazását és tartózkodását engedélyezi,
    • az EGT-állampolgár élettársa, amennyiben magyar hatóság vagy az Európai Unió más tagállamának hatósága előtt regisztrált élettársi kapcsolatot létesített,



    A Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;
    A 2003/109/EK irányelv célja
    • egyfelől, hogy meghatározza a tagállamok által a „huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező” jogállásnak, valamint az ehhez kapcsolódó jogoknak a harmadik országok olyan állampolgárai számára történő megadásának és visszavonásának feltételeit, akik jogszerűen tartózkodnak a tagállam területén,
    • másfelől pedig, hogy szabályozza az ilyen jogállással rendelkező harmadik országbeli állampolgárok számára a tartózkodás feltételeit a huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező jogállást megadó tagállamtól eltérő tagállamban.





    A „magas szintű képzettséget igénylő munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával, amelyet felsőfokú szakmai képesítés bizonyít.
    A „munkavállaló”: olyan személy munkavállalása, aki: másvalakinek az irányítása alatt vagy másvalaki számára végzett valódi és tényleges munkavégzés céljából az adott tagállamban munkavállalóként a nemzeti munkajogi jogszabályok és/vagy a nemzeti gyakorlat szerinti védelemben részesül, a jogviszonyra való tekintet nélkül, fizetést kap, és rendelkezik a megfelelő és konkrét kompetenciával.





    Tartózkodási engedéllyel rendelkezés esetén kérhető a határozatlan ideig tartózkodás

    A kérdések segítségével 3 percen belül megtudhatja, milyen tartózkodási engedély iránti kérelmet kell benyújtania. A kérdéssor végén a kiválasztott kérelemtípushoz kapcsolódó minden információt megtalál.

    Kérelem célja:



  • Belügyi alapok

     

    Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság által az Európai Unió Belügyi Alapok társfinanszírozásával megvalósított projektekről bővebben itt olvashat.

     

    logo mmia pici

     

     

Hirdetmények

Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság a 2005. november 1-jét követően indult eljárásokban hatósági döntéseit a jogszabályban meghatározott esetekben hirdetményi úton honlapján is közzéteszi. Amennyiben a lenti keresőbe beírt adatokkal nincs találat, kérem, kattintson a HIRDETMENY linkre és ismételje meg a keresést a megjelenő felületen.

HIRDETMENY

 

Tisztelt Ügyfelünk!

Nyújtsa be kérelmét online! 

Kizárólag elektronikus úton benyújtható ügytípusok 2023. január 1-től

 

Dear Client!

Submit your application online!

Case types that can only be submitted electronically from January 1, 2023

 

 

 gomb2student_kicsigomb.jpg

 

OK